Szolláth Dávid

Szolláth Dávid

Szolláth Dávid 1975-ben született Kecskeméten, három gyerek apja. Egyetemi tanulmányait 1996 és 2000 közt végezte a Janus Pannonius Tudományegyetemen (PTE), magyar-esztétika szakon. 2003-ban szerzett magyar nyelv- és irodalom szakos oklevelet, szakdolgozatának címe: „Mészöly Miklós fogadtatása a magyar marxista kritikában”, konzulense Thomka Beáta volt. 2008-ban védte meg A kommunista aszketizmus esztétikája. Kontextuális vizsgálatok a huszadik századi magyar irodalomtörténet néhány munkásmozgalom-történeti vonatkozásáról c. PhD értekezését a PTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájában.

2002-2018 között a PTE Esztétika, majd a Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti tanszékén tartott kurzusokat, volt a Kerényi Károly Szakkollégium tanára, jelenleg doktori hallgatók konzulense. 2003 óta dolgozik az MTA, később a HUN-REN, jelenleg az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontjához tartozó Irodalomtudományi Intézetben, 2021 óta tudományos főmunkatársként. 2016-2018 közt kortárs magyar irodalmat tanított a Színművészeti Egyetemen, Főműhely néven prózaszemináriumot vezet 2016 óta.

A Literatura folyóiratnak 2005 óta szerkesztője, 2019 óta felelős szerkesztője. 2006 és 2008 között a Kalligram, 2008 és 2018 közt a Jelenkor folyóiratszerkesztője volt. A Jelenkor Kiadó Mészöly Miklós életműsorozatának sorozatszerkesztője.

Szakterülete a huszadik századi magyar irodalomtörténet, két önálló monográfiája és egy tanulmánykötete jelent meg. Teljes publikációs listája az MTMT oldalán található: https://m2.mtmt.hu/api/author/10017009

2005 és 2011 között részt vett James Joyce Ulyssesénekújrafordításában. Tagja a BTK ITI Narratológiai Kutatócsoportjának. 2021-2023 között tagja volt a Hajdu Péter és Z. Varga Zoltán vezette Hungarian Literature as World Literature nevű kutatócsoportnak. 

Egy Erasmus-ösztöndíj jóvoltából 2000-ben egy évet töltött Párizsban, ahol az École des Hautes Études en Sciences Sociales és az École Normale Supérieure kurzusait hallgatta. 2014-ben Bolyai János Kutatói Ösztöndíjat nyert. 2022-ben a Visegrád4 rezidensprogramot elnyerve három hónapot Krakkóban töltött. 2024-ben a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíját nyerte el. 

Angolul, franciául és (kicsit) spanyolul tud. Külföldi előadásainak helyszínei Antwerpen, Bloomington, Hamden, Hangzhou, Firenze, Jyväskylä, Kolozsvár, Krakkó, Marosvásárhely, Nanchang, Nyitra, Padova, Párizs, Prága, Pittsburgh, Róma, Shenzhen, Szófia, Varsó voltak.

Tudományos és szakmai díjai közül a Mészöly Miklós- és az Artisjus-díj, a Baumgarten-jutalom, a Mészöly Miklós-emlékplakett, a Hauser Arnold- és a Déry Tibor-díj a kiemelkedő.

email: dszollat@yahoo.com