“Tompa Andrea idén megjelent Haza című regénye az útkeresések, a hazakeresések könyve. A regény narratív keretét a főhős visszautazása adja egykori hazájába a harmincéves osztálytalálkozójára, amelynek szervezője őt mint ismert írót kéri fel a köszönőbeszéd előadására. Vezeklés és egyben próbatétel ez számára: a friss jogosítvánnyal rendelkező főszereplő kötelességének érzi, hogy ő vezesse le az utat egykori otthonába. „Nekem kell végigmenni ezen az úton, ez az én utam, próba, ellenpróba, büntetés, szabadulás.” (57.) Valójában azért is indul el ezen az úton, hogy jobban megértse saját történetét. Hasonlóképpen, miközben elkíséri a főhőst az újból a régi hazába, majd vissza, az olvasó is rá van utalva, hogy a könyv lazán kapcsolódó negyvenöt fejezetében meglelje az útját. Az út egy olyan toposzként jelenik meg, amely szorosan kapcsolódik az önkonstruálás aktusához, és a főhős útja a saját személyiség alakulásának és értelmezhetőségének metaforájává válik, többszörös szóképpé, amely egyszerre vezeti a történetmesélést és jelöli ki a befogadó helyzetét, miszerint az életnek nincs magától értetődő jelentése, hanem a szubjektumnak kell meglelnie, megkonstruálnia azt.”

A teljes kritika a Dunszt oldalán olvasható.