Vályi Horváth Erikával készített interjút Mislay Edit műfordításról, irodalomterápiáról, kortárs irodalomról az Új Szóban Könyveket fordít, irodalommal gyógyít címmel:

“Frissen végzett egyetemistaként annak idején az Új Szóban kezdte pályafutását. Laza, jó humorú kollégának ismertem meg, igazi társasági embernek. Amikor viszont munkáról van szó, racionális, céltudatos. Az állóvíz nem az ő világa, szeret mindig továbblépni, fejlődni. Fordítóként – szlovák, cseh és német irodalomból – mintegy 20 kötetet jegyez, 2020-ban ő kapta a fordítói Madách-díjat. Most pedig „új szerelem” van az életében: az irodalomterápia. Vályi Horváth Erikával beszélgettünk.

Magyar–német szakon végeztél, műfordítóként mintegy két tucat könyvet ültettél át magyar nyelvre. Az irodalom iránti vonzalmad mikor és hogyan kezdődött?

Amióta megtanultam szavakká összeolvasni a betűket, azóta szenvedélyes olvasó vagyok. Nem telik el úgy nap, hogy ne vegyek könyvet a kezembe. Az irodalom szeretete erős motiváció volt számomra a pályaválasztásnál, amikor magyar–német szakos bölcsészdiplomát szereztem, majd azt követően szerkesztőként, újságíróként dolgoztam. Most pedig a magyar-iskola.sk online oktatásügyi lapnak írok, mert szívemen viselem a magyar iskolák sorsát, az oktatásfejlesztés, az innovatív tudásátadás témáját, valamint a gyerekek olvasóvá nevelésének felelősségteljes feladatát.

Ritka, ha gyerekként az ember műfordítónak készül. Olyan idős korodban, mint most a kislányod, milyen jövőről, hivatásról álmodtál?

Állatorvos szerettem volna lenni, erre tisztán emlékszem. Épp a napokban jutott eszembe, mennyire másképp alakult volna az életem, ha követem a gyerekkori álmaimat. Az állatszeretetem a mai napig megmaradt, van két kutyám, az egyik egy mentett kutyus. Nagyon hamar megtanultam olvasni, a szüleimtől is azt láttam, hogy sokat olvasnak, valahogy rám ragadt, ellestem tőlük, és ezért hálás vagyok nekik, mert ez nagyon komoly erőforrás. Talán nyolcéves lehettem, amikor eldöntöttem, regényt fogok írni, persze kutyákról. Fel is osztottam egy füzetet fejezetekre, és írtam is pár oldalt, de aztán elvesztettem a lelkesedésemet.

(…)

Ha jól tudom, legutóbbi fordításköteted Svetlana Žuchovától a Tolvajok és tanúk, amely a Phoenix Polgári Társulás kiadásában jelent meg, s a borítón műfordítóként a te neved is szerepel. Gondolom, annak jegyében, hogy a műfordítókat is egy kicsit reflektorfénybe állítsa, hiszen ők azok, akikről sok esetben valahogy megfeledkeznek…

Az utóbbi pár évben a nevesebb kiadók már ráteszik a műfordítók nevét a borítóra. Tavaly a Kalligramnál megjelent Rankov-regényen és a Median által kiadott Brežná-köteten is ott a nevem. Örülök ennek a trendnek, így 5 percre ránk, műfordítókra is vetül némi reflektorfény.

Melyik fordításodra vagy a legbüszkébb?

Mindig épp arra, ami megjelent. De a legkedvesebb könyvem Irena Brežná A há- látlan idegen című regénye. Nagyon örülök, hogy idén talán megjelenik a folytatása is magyarul a Womanpressnél.

(…)

Min dolgozol most?

Pillanatnyilag épp a szakdolgozatomon, amelynek témája a gyerekek hátrányos helyzet iránti érzékenyítése irodalommal. Emellett még olvasgatom a Brežná-fordításom, és dolgozom Pavol Rankov Somorján játszódó regényén. Őszre két könyvet vállaltam, Jana Juráňová A semmirekellő és Etela Farkašová A repülés órái című regényét fogom fordítani.

Volt olyan könyv, amelynek a fordítása során álmatlan éjszakáid voltak?

Sok álmatlan éjszakám van a fordítások miatt, mert általában akkor tudok dolgozni, amikor a gyerekeim már alszanak. Voltak szövegek, amelyek kizsigereltek, mire lefordítottam, konkrétan kettő. De inkább nem nevezem meg őket. Viszont ma már az irodalomterápiának köszönhetően rájöttem, miért hívta elő belőlem ezeket az érzéseket a fordítás.

Szereted magad kiválasztani a lefordítandó művet?

Ha van rá lehetőségem, akkor igen. Nem szívesen fordítok már olyat, ami nem köt le vagy olvasóként nem érdekel, arra sajnálom az időt és a fáradságot. Inkább olyan szövegekkel dolgozom, amelyek pozitívan hatnak rám és adnak valami pluszt a nézőpontomhoz. Szerencsére van miből válogatni, mert a kortárs szlovák, cseh és német próza is nagyon erős.”

A teljes beszélgetés az Új Szó oldalán olvasható.