Vályi Horváth Erika fordításában jelent meg az Irodalmi Szemle 2022/2. számában Pavol Rankov Peter Pečonka álnéven írt A somorjai szent mészáros és más történetek című regényének részlete. A szöveg az Irodalmi Szemle honlapján olvasható teljes terjedelemben.

“feri  1

Az ablakon keresztül hallotta, ahogy a ház előtt megállt egy autó. A villanymotor monoton zümmögése és a feleslegesen gyors fékezés visszavonhatatlanul véget vetett a szombat délutáni lomha csendnek. Feri az ablakhoz lépett.

– Már itt vannak – motyogta.

Cigarettára gyújtott és bement a szobába. A felesége, Erika hallotta, ahogy kinyitja a szekrényajtót. A tűzhelytől ellépve megnézte, Feri mire gondolt.

– Rágyújtasz a szobában? És mit szedsz elő onnan? Miért akarsz átöltözni? Hová készülsz? – kérdezte, reagálva arra, amit a férje csinál.

– Kérlek, menj és nyiss nekik ajtót! – szólalt meg Feri, mintha meg sem hallotta volna a felesége kérdéseit.

– Kinek? – kérdezte Erika.

A nő visszament a konyhába, és kinézett az ablakon. Egy kisbusz állt az utcán, téli terepszínű foltokkal. A jármű tetejére erősített halványkék ENSZ-zászló lobogott az erős szélben. Négy katona szállt ki a járműből, majd veszélyt kutatva körülnézett. Pásztázó kamerával ellátott védőszemüveget viseltek, amelybe olyan kémszoftvert telepítettek, ami még akkor is képes azonosítani a fegyverek többségét, ha csak néhány centiméter lóg ki a csövéből. De korántsem voltak olyan éberek, mint a harcok utáni első hetekben.

Akkoriban még a lakók minden második somorjai házban géppisztolyt vagy revolvert rejtegettek. Ugyanez volt a helyzet az egész demarkációs vonal mentén, amely a szlovákokat elválasztotta a magyaroktól. A békefenntartó misszió katonái abban az időben a falak mögé bújva, csak a környék alapos átvizsgálása után rohantak át az utcán egyik oldalról a másikra, mintha folyamatos sortűzveszélytől tartottak volna. Ugyanakkor ebben a háborúban soha nem lőtték le egyetlen ENSZ-alakulatot sem, csak az Európai Unió haderőinek drónjait, azokban pedig nincs pilóta. A kéksisakosok hamar rájöttek, ha az újságírók egészen nyugodtan mozognak a területen, már ők sincsenek veszélyben. A biztonsági intézkedéseik így már inkább csak az előírások merev betartására, mint a saját életük iránti valódi félelemre irányultak.”