Interjú Jitka Rožňová költővel, műfordítóval
Jitka Rožňová, azaz Rozsnyó Jitka költő, író, szak- és műfordító, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Zsurnalisztika Tanszékének tanára és a magyar irodalom egyik szorgalmas közvetítője szlovák nyelvre. A vele készített beszélgetésben megpróbálunk betekintést nyerni sokirányú műfordítói munkásságába, illetve műhelytitkaiba.
Tíz évig voltál a Revue aktuálnej kultúry (RAK) szlovák irodalmi folyóirat szerkesztője, jelenleg a Fraktál szlovák irodalmi és művészeti lap szerkesztőségi bizottságának tagja vagy. Milyen lap a Fraktál?
A Fraktál folyóirat (irodalom vízszintesen és függőlegesen) független irodalmi havilap, amely 2018 januárjában indult el. Tág teret kínál valamennyi, irodalommal kapcsolatos műfaj számára (költészet, próza, elmélkedés, tárca, fordítás, kritika, tanulmány, glossza…), de ugyanakkor minden folyóiratszám valamilyen központi kulturális-társadalmi témával is foglalkozik. A számos rovat közül pl. a V zábere (Fókuszban) című rovatot emelném ki, amely egy konkrét szerzőre, műre vagy témára irányítja a figyelmet, vagy a Z denníka (Naplóból) című rovatra, amely a rejtettet és a személyeset tárja fel, amely a szerző révén jut nyilvánosságra (mintegy fellebbenti a fátylat a „második énről”). A folyóirat más nyelvű irodalmaknak is teret kínál. Például a 2019/3. szám a magyar irodalommal foglalkozott és a pécsi Jelenkor folyóirattal együttműködésben jött létre. Magyarországi és szlovákiai magyar szerzők mutatkoztak be és kiváló fordítókat is sikerült megszólítanunk, akik a szövegeket szlovák nyelvre ültették. A Fraktál folyóiratnak a részét képezi a Fraktál Live (Fraktál élőben) platform is, amely a folyóirat nyilvános bemutatását célozza meg, találkozók, felolvasások, beszélgetések formájában. A cél, hogy a lehető legközelebb hozzuk a folyóiratot a nyilvánossághoz, élő kapcsolat létesülhessen az olvasók és az írók, a folyóirat szerzői között. Természetesen jelenleg ezek az aktivitások ideiglenesen az online térbe helyeződtek át.
Fordítasz verset és prózát is, sőt nemcsak kortárs, hanem 19. századi irodalmat is. Miben különbözik számodra egy prózai és egy lírai szöveg fordítása, és miben egy 19. és egy 21. századi szövegé?
Mindig attól függ, milyen szerzőről és műről van szó. Egy prózai műnek is lehet lírai töltete – és fordítva. Számos különbség létezik, legalább azokat kiemelném, amelyeket fordítóként a legmarkánsabbnak érzékelek. Kétségkívül ilyen a szöveg szerkezete, az alkalmazott művészi eszközök, az a mód, ahogy a költő vagy prózaíró a gondolatait a papírra veti, ehhez milyen műfajra esik a választása és milyen nyelvet használ hozzá. Természetesen számos olyan szöveg keletkezik, amely könnyedén átlép a lírai síkból a prózaiba (és fordítva), eltörli a műfajok közti határokat, és ez lehetőséget nyújt a szerzők számára a szöveggel való különféle kísérletezgetésekre. Ez természetesen hatással van a fordítóra és a feladatára is, hogy minél hívebben (mindkét nyelv jellemzőit figyelembe véve) közvetítse a leírtakat. A fordításra – tapasztalataim szerint – a korszak is befolyást gyakorol, azaz hogy mikor keletkezett a fordítandó mű, milyen reáliák fűződnek az adott időszakhoz. Nem beszélve arról, milyen gyorsan változik maga a nyelv – nemcsak a hétköznapi kommunikációban, hanem az irodalomban is: az, ami a 19. században természetes volt, ma már archaizmusnak számít. És ez fordítva is igaz: ami a 21. század irodalmában nem számít különlegesnek (pl. az expresszív kifejezések a szövegekben, a neologizmusok, a meghonosodott idegen nyelvű kifejezések), a múltban nehezen volt elképzelhető. Ilyen esetekben fordítóként sok kérdést felteszek magamnak: milyen céllal jön létre a fordítás, ki az elsődleges célközönség, amely számára a fordítás készült, milyen eljárást válasszunk, hogyan őrizhető meg a szerző autentikus irodalmi nyelve és gondolatvilága úgy, hogy ugyanakkor érthető legyen a szöveg a kortárs olvasó számára is? Ezeket a kérdéseket például Madách Az ember tragédiája című művének fordításakor is fel kellett tennem.
Madách Imre Az ember tragédiája című drámája tavaly jelent meg a fordításodban. Mennyire lehet élő ez a mű egy mai szlovák olvasó számára? Kinek a számára fordítottad? És miért fontos, hogy olvasható legyen mai szlovák nyelven?
2019-ben jelent meg Az ember tragédiája új kiadása magyarul és egy évvel később szlovákul (mindkettő a Madách Egyesület gondozásában). A szlovák változat esetében a harmadik kiadásról volt szó – 1905-ben Pavol Országh Hviezdoslav, 1966-ban Ctibor Štítnický fordításában jelent meg. Fontos megemlíteni, hogy az új kiadás kezdeményezői (Jarábik Gabriella, Csanda Gábor és Praznovszky Mihály) úgy döntöttek, hogy az eredeti, korrigálatlan magyar verzióhoz nyúlnak vissza, azt veszik alapul. Fordítása nagy kihívást jelentett számomra. A közelmúltban fordítottam Madách verseit, melyeket önálló kötetben adott ki a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, azonban ez a terjedelmes drámai mű mégiscsak más fordítói erőkifejtést igényelt. Azonban nagyon örülök, hogy létrejött, és hogy a fentebb említett kezdeményezők nagy energiát fektettek abba, hogy sikeresen megvalósulhasson ez a magyar-szlovák irodalmi projekt. Annál is inkább, mivel – habár Madách Imre szorosan kapcsolódik nemcsak a magyar, hanem a szlovák földrajzi, kulturális és társadalmi környezethez is (Alsósztregován született, élt és alkotott, a mai Szlovákia területén, a balassagyarmati választókerület országgyűlési képviselője volt) – a szlovák olvasók vajmi keveset tudnak róla. Az új szlovák fordítás célja, hogy ezen változtasson. Az új fordításnak az volt a koncepciója, hogy a szlovák szöveg párbeszédet folytasson a jelennel, beágyazódjon a mai korba, a mai nyelvbe, ámde megőrződjön benne a szerző szellemisége és gondolatvilága. Az ember tragédiája időtálló mű, tehát egyáltalán nem tartok attól, hogy a kortársak számára (a szlovákokat is beleértve) ne lenne mondanivalója. Madách nagy vizionáriusként jelenik meg benne, és azok a helyzetek, amelyeket Ádám és Lucifer vándorútja során leírt, szinte megdöbbentően autentikusak és aktuálisak.
Szintén tavaly jelent meg szlovák nyelven a Tőzsér Árpád válogatott verseit tartalmazó Ricorso című kötet a Skalná ruža kiadónál. Mi alapján válogattál a rendkívül gazdag és sokszínű, sokféle nyelven megszólaló tőzséri életműből?
A Ricorso Tőzsér Árpád 1982 – 2016 között született verseiből válogat, melyek magyarul az Adalékok a Nyolcadik színhez (1982), a Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról (1989), a Mittelszolipszizmus (1995), a Leviticus (1997), a Finnegan halála (2001), a Léggyökerek (2006), a Csatavirág (2009), a Fél nóta (2012) és az Imágók (2016) című kötetekben jelentek meg. Ilyen terjedelmes költői anyagból válogatni valóban nehéz, és örülök, hogy vállalkozott erre Juraj Kuniak kiadóvezető, a szerzővel való szoros együttműködésben. A szlovák fordítás rajtam kívül még további kilenc műfordító közreműködésével jött létre (Tamara Archlebová, Zuzana Drábeková, Dušík Anikó, Ľubomír Feldek, Mila Haugová, Oldřich Kníchal, Macsovszky Péter, Jozef Pavlovič és Tancer József). A kiadónak, illetve nekem, mint a könyv szerkesztőjének a célja az volt, hogy Tőzsér Árpád életművének a különböző időszakait ismertessük meg a szlovák olvasóval, és rámutassunk hitvallásának tematikai és formai változatosságára, akárcsak a költő és költészete időbeli és térbeli változásaira. Nem akarok előreszaladni, de úgy érzem, hogy sikerült ezt a szándékot valóra váltani.
Rengeteget fordítasz a kortárs magyar irodalomból, a napokban fog megjelenni például Szalay Zoltán pozsonyi meséje Rómer Flórisról a fordításodban, szlovákul, a Pozsonyi kifli PT kiadásában. Mi alapján válogatsz a kortárs magyar irodalomból? Vannak-e kedvenceid? Milyen típusú szövegek állnak közel hozzád?
Valahogy szerencsém van az érdekes kihívásokkal – annyira eltérőek, hogy fordítóként sosem unatkozom… Versek, prózák, színművek, mesekönyvek, ismeretterjesztő publikációk… Ezért is tekintek pozitívan az eddigi fordítások mindegyikére – magam döntöttem mellettük, nincs okom panaszra. A Pozsonyhoz fűződő személyekről írt mesék fordításai, melyeket a Pozsonyi mesék könyvsorozatban a Pozsonyi kifli PT jelentet meg kétnyelvűen, mindig kellemes pillanatokat szereztek számomra, amikor is beléphettem a mesék bűvös birodalmába és közelebb kerülhettem a gyerekolvasókhoz. Nagyon szívesen fordítok azonban felnőttekhez szóló irodalmat is. Szó szerint adrenalint jelent a lírafordítás – megtalálni a megfelelő szót, minimális térben kifejezni a szerző gondolatát (nemegyszer kötött versben is) valódi élményt jelent. Viszont hasonlóan tudnék jellemezni más fordított műfajokat és szerzőket is, mivelhogy mindegyik kézirat valamilyen más szempontból kivételes. Már várom, hogy a közeljövőben fordíthassam a Gorbacsov titkai című életrajzi kötetet, amely Zolcer János, Gorbacsov személyes barátja tollából származik, valamint Andrássy Manó gróf 19. századi, egyedülálló útirajzát, továbbá Benyovszky Ágnes ifjúsági könyvét, akárcsak Szalay Zoltán, Gazdag József vagy Haklik Norbert regényeit.
Nemcsak műfordító vagy, hanem költő is, két versesköteted jelent meg eddig. Hatottak rád a lefordított művek? És úgy általában, hat a verseidre a kortárs magyar próza és líra? Mennyire része a szlovák irodalomnak az, amit csinálsz, és mennyire hasonló a magyarhoz, bár szlovák nyelven írod?
A saját alkotások nagyon fontosak számomra, bár az utóbbi időben kevesebb idő jut rájuk, mivel alkotó energiáimat más szerzők műveinek fordításaiba fektetem. Azonban folyamatosan jegyzetelem, feljegyzem a gondolataimat, és lassan napvilágot lát a harmadik verseskötetem is. És örömömre lenne, ha ez is – akárcsak az előző kettő – kétnyelvűen jelenne meg (szlovákul és magyarul). Ugyanis kora gyermekkorom óta közvetlen kapcsolatban vagyok mindkét nyelvvel és kultúrával. Számos irodalmi rendezvény szervezésében is részt veszek, ahol azt látom, hogy van érdeklődés a két nemzet kölcsönös megismerésére – azáltal is érzékelem ezt, ahogy a magyar és szlovák olvasók befogadják és értelmezik a verseimet. A szlovák-magyar recepció területén viszont kétségkívül van javítandó, mivel a szlovák és magyar szerzők és olvasók gyakran gyenge ismeretekkel rendelkeznek egymásról, a szomszédos irodalmakról. Ami nagy kár, mivel évszázadok óta ugyanabban a földrajzi térben élünk, hasonló problémákkal küzdünk, ugyanolyan vágyak kötnek össze. Fontos arra helyezni a hangsúlyt, ami összeköt bennünket, és nem arra, ami elválaszt. Ehhez alkalmas – természetes, erőszakmentes, barátságos „megközelítési” eszközt kell találni. Meggyőződésem, hogy az irodalom és a művészet mint olyan erre a célra is hatékony eszköz. És hogy rám, mint szerzőre, hatással van-e a kortárs magyar irodalom – azt is beleértve, amit fordítok? Nyilván igen – és nemcsak napjaink irodalma. Természetesen néhány mű, néhány szerző jobban, mások kevésbé. Új stílusokat, irányzatokat, nézőpontokat ismerek meg… Nem, nem másolom őket, de érzem a hatásukat anélkül, hogy tudatosítanám. Legalább egy példa a sok közül: a meséknek köszönhetően, amelyeket a Pozsonyi kifli PT számára fordítottam, kedvet és ösztönzést kaptam egy saját mesekönyv megírására. Egyszerűen arra törekszem, hogy a képzeletbeli, de érzékelhető híd, amit a szlovák és a magyar irodalom és kultúra közt építek (kőről kőre), bennem és az alkotásaimban is éljen. Várom már azt az időszakot, amikor a járványügyi intézkedések fellazulnak és belevethetem magam egy régen tervezett szlovák-magyar művészeti rendezvénysorozat megvalósításába. Kiváló irodalmárokkal, zenészekkel, szavalókkal/színészekkel, képzőművészekkel… Számtalan szlovákiai és magyarországi megállóval.
A beszélgetést készítette: Németh Zoltán
Fotók: Juraj Lang, Thor Tamás (2)
