Szeifert Natália Örökpanoráma című prózája, készülő regényének részlete az Élet és Irodalomban jelent meg:

“A Doktor egyik este sötétben ült a rendelő mögötti raktárban, ölében a nehéz orosz zseblámpával, amelynek súlyát főként a három góliát elem adta, amit a nyelébe kellett tenni. Fényereje nagyjából egy gyertyáéval ért fel. Ott találta a raktárban, nem hitte, hogy még működhet, de működött. Megvilágította vele a karóráját, tizenegy lesz tíz perc múlva. Lehúzta a lámpa nyelén a kapcsolót. A szeme hamar visszaszokott a sötéthez, csak pár másodpercig látta a fényes foltot. Várt.

Az izmai lazulni kezdtek. Nem is gondolta, hogy feszült volt. Forgatta a szót: feszültség, aztán suttogva azt is kiengedte a fertőtlenítőszagú térbe, és megfeledkezett róla. A gerince mellett, a derekától a háta közepéig, nyakáig lassan oldódott egy izom. A jó musculus erector spinae, gondolta. Eszébe jutott az izgalom, amellyel az első anatómiakönyvét magolta. A latin szavak csengése, benne az ígéret, hogy most majd mindent megtud az emberről. Musculus longissimus dorsi – belesuttogta a sötétbe, még most is szerette. Musculus iliocostalis. A mély hátizmok a csigolyák processus spinosusai, transversusai és a bordák közötti mély barázdában. Hentesnél ez karaj vagy gerinc. Értékes rész, nemcsak azért, mert szép, egyforma szeletekre vágható, de finom is. Vagy Szent­ágo­thaival: az ízkvalitás miatt. Újabb ízlelgethető szó.

Longissimus Dorsi és Iliocostalis mennek a sivatagban.

Mindjárt az első kötet elején a varázslatos sejttan. A szemét is behunyta, ült a sötétben, mint endoplazmatikus retikulum felszínén a riboszóma, fejét sűrű plazmába mártva. Milyen érdekes, gondolta, és ezzel párhuzamosan azt is gondolta, milyen érdekes, hogy erre csak most gondol, hogy a legtöbb emberi sejtnek, mindegy, hogy hosszúkás vagy fonalszerű vagy gömb, van egy magja a belsejében, akár az atomnak, akár a Földnek, akár a naprendszerek közepén a csillag vagy csillagok, amely körül keringenek a bolygók, és mint a galaxisoknak, amelyeknek szintén van középpontjuk, még akkor is, ha az egy fekete lyuk.”

Szeifert Natália prózája teljes terjedelemben – a reklám megtekintése után – az Élet és Irodalom oldalán olvasható el.