Simon Attila: Digitális emlékezet – Kártyáznak az öregek


Simon Attila írt az Új Szó Szalon című mellékletének sorozatába, amelyben a lap a Fórum Kisebbségkutató Intézet digitalis­emlekezet.eu oldaláról közöl egy-egy képet és a képhez írt szöveget. “A projekt, a digitalisemlekezet.eu célja az, hogy archív fotók által mutassa be a felvidéki magyar közösség elmúlt 100 évét. Az oldalon jelenleg több mint 17 ezer fénykép található. Újabb fotókat az alábbi címen lehet felajánlani: info@digitalisemlekezet.eu.”

“A kártya manapság a divatból kimenőfélben lévő gyerekjátékként van elkönyvelve, egykoron azonban a társas élet fontos, sőt megkerülhetetlen kelléke volt. Gyerek- és fiatalkorom elképzelhetetlen kártya nélkül. Ha visszaidézem azokat az éveket, mintha mindenki mindenkor kártyázott volna. Kártyáztak a gyerekek, a felnőttek, az öregebbek. Ha vasárnaponként idegenben játszott a focicsapat, az utat – legyen az 20 perc vagy 2 óra – végigkártyázta a buszon ülők többsége. Ezek általában hetespartik voltak. De az ifjúsági klubban eltöltött időnk egy jó része is a kártyáról szólt – olykor késő éjszakáig. Mint ahogy hatalmas kártyacsaták folytak a kocsmában, amelyet mi, fiatalok csak messziről és szótlanul nézhettünk. Hiszen ott csak az „öregek” kártyázhattak, és idegent nem engedtek be maguk közé. Sokszor még záróra után is folytatva a partit, amikor a kocsmárosnak járt a pinkapénz, vagyis minden kör végén a kártyaasztalra kitett perselybe (edénybe) dobott apró. Ilyenkor ferbliztek, s bár általában nem túl nagy tétben, de a falu itt-ott tudni vélte, hogy egy-egy hajnalig tartó ferbliparti során egész komoly összegek cseréltek gazdát. Nem véletlenül mondta Mikszáth, hogy a ferbli „a ragadozó állatok közé tartozik: gyorsan eszi a pénzt és az időt”.”

Simon Attila írása az Új Szó oldalán olvasható teljes terjedelemben.