Ez a hét egyfajta választó hét, amikor átbillen a munkára szánt időm az alkotás felé. Két hete még zsűriztem a nemzetközi Székelyföldi grafikai biennálén Sepsiszentgyörgyben, kollégámmal Tihanyban dolgoztam a diákokkal, és a múlt pénteken lezártam a szemesztert. Próbálom a pedagógiai feladatokat egy hónapig pihentetni, intenzívebben hangolódni az alkotásra, és összegzem a kiállításokat és a képzőművészeti rendezvényeket, amelyek még idén várnak rám. Az első és számomra a legkedvesebb az IN SITU művésztelep, amely július végén kerül megrendezésre. A Maszlo n. sz. szervezésében professzionális képzőművészekkel, építészekkel és művészettörténésszel (barátokkal) tíz napig a természetművészet és a helyspecifikus művészet nyelvével alkotunk Vajkán. Az alkotásom vonalát kezdem el a héten építeni, elemezni az eddigi performance jellegű munkáimat, az új lehetőségeket feltérképezni. Az előre elkészített koncepció számomra nagyon képlékeny, az alkotótábor idején folyamatosan átalakul, megsemmisül és újraszületik hála a közös beszélgetéseknek és a megvalósítás pillanatában adott hangulat hatásának. Az „ott és akkor“ megvalósult műveim ötvözik a természetet és annak személyes átélését. Az alkotótábor anyagából kiállítás készül ősszel Isztambulban és a selmecbányai Schemnitz Galériában. Szintén őszre meghívást kaptam a Nemzetközi Rajz és Grafikai Biennáléra Győrben, ahová a Reggelente… című sorozatból készítek válogatást. Témája a különböző nemzedékek kommunikációjának fontossága; az elmúlás, a hiány és a hagyaték, amely tovább él a következő generációban. Ami még folyamatosan foglalkoztat, az a habilitációhoz szükséges dokumentumok összeállítása és felkészülés az előadásra.

Búcsú édesapámtól, IN SITU IV, Vajka, 2020