Tegnap jelent meg az Irodalmi Szemle online változatában az a cikkem, amely Kazimiera Iłłakowiczówna költő fordulatos és izgalmas életét mutatja be. Most egészítem ki a következő, komolyabb és elemző részt, amelyben „Iłła” és a magyar irodalom szerteágazó kapcsolatait mutatom be. És már készül a Prae folyóiratnak írt tanulmányom is, amelyben egy másik, erősen elfeledett lengyel-magyar irodalmi érdekességről számolok be: arról, hogyan fordította egymást Weöres Sándor és Miron Białoszewski lengyel költő-író-performer Kerényi Grácia közvetítésével.

Persze mindehhez Budapesten is kell kutatnom. Ebben a lengyel Felczak Intézet ösztöndíja van a segítségemre, amely 83%-ban fedezi a számlákkal kimutatható költségeket. Vagyis újra itt vagyok szülővárosomban, és minden blokkot gondosan félreteszek, hogy készen találjon ama nap, az elszámolás napja.

A könyvtárból, irattárból „haza” (szerény búkingos kéglibe) térve, vagy amikor már fő a fejem a számítógépnél, sétálni megyek. Csodálom az újlipótvárosi házakat. Botlom a botlókövekben, elsősorban mégis az élet tanújelei érkeznek hozzám. Olvasom az emléktáblák feliratait: itt született, itt alkotott. Odaköszön egymásnak a kisvendéglő asztalánál üldögélő pár és a járdán haladó hölgy. Hársfa-, paprikás- és falafelillat, építkezések nedves malterszaga és kevésbé kellemes aromák vegyülnek a levegőben, de ez utóbbiakból jóval kevesebbet kevert ide az élet parfümtervezője, mint a legtöbb pesti utca levegőjébe.

Különben pedig délelőttönként magyar maileket továbbítok egy lengyel logisztikai cégnek: nem érkezett, kevesebb érkezett, sérülten érkezett. Sajnos ez a munkaköröm hamarosan megszűnik. A szakfordítások zöme pedig ma már gépléleknek való. Úgyhogy szabad időmben azon agyalok, hogyan tovább, mivel tudom amortizálni az irodalommal foglalkozás luxusköltségeit.

Fotó: Michał Bzowski