A szombati szemináriumon Vályi Horváth Erika vezetésével meséltek a résztvevők fordítási kérdéseikről, illetve bemutatták fordítói és egyéb munkásságukat.

A bemutatkozások során kiderült, mennyiféle nyelvi közegből érkeztünk. Marosz Diána egynyelvű környezetben nőtt fel és szlovák-lengyel szakot végzett az ELTE-n. Roman Holec Trianon című könyvét fordította, amely objektív, nacionalizmustól mentes szlovák optikával közelít a Trianon-témához. Arról mesélt, hogyan keresett megoldást az uhorskomaďarskí politici, a ľudáci, Těšínsko, Slovácko és a stavy fordítására (ez utóbbi társadalmi osztály, csoport vagy rend). A kétnyelvűséghez kapcsolódóan megemlítette, hogy a Vasárnap kiadójánál jelenik meg a napokban saját kétnyelvű mesekönyve, melynek fordítása során felmerült, hogyan ragozzuk a magyar neveket szlovákul: Benőkeho vagy Benőka. A magyar neveket mindenképp meg akarta hagyni, mert a mese egyik üzenete, hogy Zsolnán (a mesebeli szlovákiai Lozsnán/Ližinán) milyen nehéz egy ilyen névvel élni.

Balogh Magdolna szintén egynyelvű környezetben nőtt fel, fokozatosan ragadtak rá a nyelvek. Orosz szakos volt, lengyelül tanult, Bojtár Endrét és Käfer Istvánt tartja a mestereinek. Jelenleg az előadásában szereplő Jozef Tancer pozsonyi történész és germanista, a pozsonyi Comenius Egyetem tanárának a Rozviazané jazyky című nagy sikerű könyve fordításán dolgozik.

Már rögtön a címfordítás kérdéseket vet fel. Megoldódott nyelvek vagy Elbocsátott nyelvek a jobb cím? Ha valakinek megered a nyelve, ha arról beszél, amiről eddig hallgatott, hogyan fejezzük ki? Megeredt nyelvek? (A megoldódott más jelentéssel is bír). És hogyan fordítsunk egyes kulcsfontosságú kifejezéseket? A Prešporák ne pressburgi, hanem prešporoki legyen, a Bratislavčan se pozsonyi, hanem bratislavai, hiszen a megnevezések plusz információkat hordoznak. Elég egyszer, egy előszóban vagy a könyv végén szójegyzékben megmagyarázni, miért fontos, ki milyen nemzetiségűnek vallotta magát az egykori Pozsonyban.

Mészáros Tünde megemlítette, hogy Rankov Szeptember elsején vagy máskor című művében is aszerint változnak a földrajzi nevek, pl. Pozsony vagy Kassa megnevezései, hogy éppen milyen korszakot írtak.

Karádi Éva Kepplová-részleteket hozott, hogy megoldást találjunk az on és az ona személyes névmás használatára egy édeshármas leírásában.

Boda Bianka anyukájának anyanyelve szlovák, ő maga művészettörténet-néprajz szakon végzett az ELTE-n, a Budapesti Szlovák Intézetben dolgozott, jelenleg a Szépművészeti Múzeum muzeológusa és elnyerte a 2020-as Suzanne Roth műfordítási díjat. Felmerült többek közt, hogyan oldhatjuk meg, ha Starknak hívják a kutyát és starkának a nagymamát, és ha behívjuk a kutyát, a nagymama jön be (lehet például Nágya/Nagyi, javasolta hasraütésszerűen Mészáros Tünde).

Vályi Horváth Erika Pavol Rankov álnéven írt regényéről mesélt, amivel a szerzőnek az volt a célja, hogy ne EU-irodalmi díjas szerzőként tekintsenek elvárásokkal az új műveire. Jelenleg Erika a már említett Rankov-regényen kívül még két könyvfordításon is dolgozik, Etela Farkašová Hodiny lietania/ A repülés órái című, traumatikus múltfeldolgozást érintő regényén, valamint Jana Juráňová Naničhodnica című, szociális és emberi kérdéseket felvető könyvén.

Závada Pál Szlovák népmesék magyar fordításai címmel adott elő Harminchárom szlovák népmese című kötetéről (Magvető Kiadó). Egy író hogyan kezd foglalkozni fordítással? – tette fel neki az első kérdést Deák Renáta.

Závada mindennap olvasott a kisfiának, aki egyszer megkérdezte, hogy: gyerekeknek sosem írsz? Irtó nehéz és kockázatos gyerekeknek írni, gondolta ő. Lázár Ervin és Janikovszky Eva tudta ezt igazán jól és Békés Pali is értett ezen a nyelven. Darvasi is írt gyerekeknek. De olyan jót írni, hogy nemzedékek nőjenek fel rajta, igazán ritka. Meg elriasztották a kevésbé jó próbálkozások. Szerette a népmese-feldolgozásokat, például Illyés Gyula 77 magyar népmeséjét. És valójában nem fordította a szóban forgó kötetet, hanem átiratokat írt. Elhatározta, hogy lesz ő is olyan merész, mint Illyés.

Rátalált a Sme napilap Zlatý fond nevű oldalára, ahol eredeti népmeséket talált Samuel Czambel és Pavol Dobšinsky gyűjtéseiből, de maga az egykori lejegyző is nyilván interpretált, rövidített vagy tömörített. Görözdi Judittól, a Szlovák Világirodalmi Intézetből is kapott meséket. Megállapította, hogy a szlovák népmesék titokzatosabbak, félelmetesebbek.

Viszont lényeges különbség volt, hogy az ő meseátiratai más nyelvű befogadó számára készültek: a magyar gyerekek számára. Fontos volt számára, hogy a felnőtt, aki felolvas, az is találjon bennne valamit. Kerüljön bele humor is. Az eredeti szlovák szóhasználatból is maradjanak meg kifejezések, magyarázatokkal, pl. Takarodj a házamból, te darebák! Sehol egy árva drabina vagyis létra. Robota kéne, ha vóna. Dobre, dobre, jó hát.

Ezt követően Fordító és fordítása(i) programpont alatt Samko Tále smrdí stále/Samko Tále, beszartál-e címmel Mészáros Tünde műfordítóval és Daniela Kapitáňová íróval Deák Renáta és Karádi Éva beszélgetett. Karádi megemlítette, hogy ez olyan típusú múltfeldolgozó könyv, amilyenre nincs példa a kortárs magyar irodalomban, nagyon mélyre nyúl. A szlovák irodalomban is újdonságnak számít. Az első kritikák közt voltak nagyon rosszak is, ahol arról írtak, hogy milyen mélyre süllyedt a szlovák irodalom. Később túlsúlyban lettek a jó kritikák, és végül a kötetet 18 nyelvre fordították le. A szerző, aki végig magyarul beszélt, egész életen át erre a könyvére készült, mondta félig viccesen.

Végül egy sokszínű-soknyelvű felolvasás következett, a szerző szlovákul és csehül, Mészáros Tünde angolul és magyarul, Karádi Éva franciául olvasott fel egy részletet, amelyhez csatlakozott Svetla Kioseva bolgár fordító is egy részlettel.

Mészáros Tünde fordító elmondta, hogy edukálni is akar, ezért hagyott benne eredeti szavakat a fordításban, ilyesmi módon: „Csesztypráci!”, „mert a komunisták így köszönnek szlovákul, hogy tisztelet a munkának, mert ők tisztelik a munkát.”

Felmerült, hogyan lehet egy ilyen mondatot, mint az alábbi, lefordítani mondjuk japánra: „Az apukám nem szerette a cseheket, a magyarokat, az oroszokat, a zsidókat, a komunistákat, a cigányokat, a felvonulásokat, a pionírokat, a Szocialista Ifjúsági Szövetséget, a Honvédelmi Szövetséget, a Forradalmi Szakszervezetet, a Csemadokot, a Szlovák Nemzeti Felkelést, a
Prágai Felkelést, a Nőszövetséget, a Győzedelmes Februárt, a NOSzF-ot, a Cseszlovák-Szovjet Barátság Szövetségét, a Nemzetközi Nőnapot, a Felszabadítást (…).”

Ezt követően Műfordítás – újraalkotás címmel Parti Nagy Lajossal beszélgetett Mészáros Tünde. Parti Nagy Lajos átirataival kapcsolatban Karádi Éva megemlítette, hogy a kreatív átültetés helyett megnyelvezés kifejezést használja Parti Nagy, aki többek közt Tartuffe- átiratáról mesélt, milyen hosszadalmas munka volt megtalálni a helyét benne, és megtalálni a nyelvet. Ez nem fordítás, hanem ott kezdett el dolgozni a szöveggel, ahol a műfordító abbahagyta.