„Urak! Erről aztán egy szót se!” című esszéjében Cseres Tibor Hideg napok (1964) regényéről írt Németh Zoltán az Új Szóban:

“Cseres Tibor Hideg napok című regénye azonban, úgy érzem, a mai napig alapmű, de nem amiatt, hogy egészen újszerű történetépítést alkalmazott. Nem azért tehát, mert négy monológból áll, négy, közös zárkába zárt, vizsgálati fogságban lévő magyar katona monológjából, s ez lehetőséget teremt arra, hogy a regényidőnek fura, „csúszkáló” jelleget adjon (a négy történet ugyanis bizonyos szakaszokban teljesen különbözik egymástól, más szakaszokban viszont érintkezik, fedi egymást, de ebben az esetben más nézőpontból, más aspektusból látjuk a történetet). Szóval nem emiatt.

Hanem a témája okán. Cseres ugyanis azt a történelmi eseményt dolgozta fel, amelyre 1942. január 20–23. között került sor. Ezalatt a négy nap alatt szerb partizánakciókra hivatkozva az akkor Magyarországhoz csatolt Újvidéken – Novi Sadon több mint háromezer, főként szerb és zsidó polgárt, köztük 792 nőt és 147 gyermeket gyilkoltak le a magyar katonák. A holttesteket a befagyott Duna vizébe gránátokkal robbantott lyukakba tömték.

E borzalmas esemény megírásával Cseres térségünk azon – ritkaságszámba menő – írói, alkotói közé került, akik számára a nemzeti önkritika kérdése erkölcsi kérdés, a nemzeti önismeret pedig elválaszthatatlan a – még oly fájó – igazság keresésétől. Hogy mennyire istenkísértő és nem veszélytelen az ilyen vállalkozás, az abból is tudható, hogy a kelet-közép-európai térségben nem túl gyakoriak az efféle vállalkozások. A térség országainak közösségi emlékezéskultúrája leginkább két paradigma mentén artikulálódik: az elhallgatás és az áldozatnarratíva variációinak mentén. Ezt a két felfogást vissza-visszatérően a legmagasabb szintű állami politika is generálja, a hivatalos állami ideológiák részévé vált.”

A teljes szöveg az Új Szó oldalán olvasható.