Németh Zoltán Tektonika c. verseskötetéről Vincze Richárd írt kritikát a Kulterre

Németh Zoltán Tektonika c. verseskötetéről Vincze Richárd írt kritikát a Kulterre

Németh Zoltán Tektonika (Kalligram, 2021) című verseskötetéről Vincze Richárd írt kritikát a Kulter.hu-ra Antik romok a tájban címmel:

Németh Zoltán legújabb, 2021-ben a Kalligram Kiadónál megjelent Tektonika című verseskötetének szerkezeti félépítését, rétegzettségét a szerző költészetét egyénítő, a tér-szöveg-test összefüggéseit feltáró témáinak, poétika-retorikai megoldásainak újraírásai adják.

Tektonikával Németh folytatja az előző köteteire is jellemző, a test és a nyelv (szűkebben értve, illetve ezek metszetében az abúzus, a tabu, a transzgresszió, a tárgyiasítás és az obszcenitás) korrelációira építő lírapoétikát. Az Állati nyelvek, állati versek „gyermekversek logikáját idéző” kötetétől kezdődően, de leginkább a Boldogságtelep, vetélőgépben utolsó néhány versében, valamint az utána megjelenő kötetekben (Kunstkamera, Állati férj)

válik hangsúlyosabbá Németh költészetének bio-/zoopoétikai irányultsága.

Ezeknek az emberi és állati létszférák közötti átjárhatóságot, a kommunikáció előállíthatóságát az evolúciós és az ökokritikai líra felől problematizáló, valamint a hibriditás és a genetika fogalmi rendszerét már a poszt-/transzhumán felől is elgondoló teoretikai perspektíváknak Németh a Tektonikában még jelentősebb pozíciókat és szerepeket szán.

Az életmű korábbi köteteire éppígy jellemző a natúra és kultúra bináris oppozíciójára,

pontosabban annak előbbi tagjára építő tematikai dimenzionáltság, amit a Tektonika nem pusztán újrarendezve, magasabb minőségben (újszerűbb költői megoldásokkal, érzékletesebb tropológikus rendszerrel, bravúrosabb nyelvi dikcióval) konfigurál, hanem kiegészít egyfajta tektonikai rétegzettséggel: a tér expanziójának, az anyagiságnak és a testnek, a térnek és a testi létezésnek, a test nemi szerkezetének és a poszthumán embernélküliség materialitásának, illetve a posztantropocentrikus ábrázolhatóságnak aspektusaival („Az én szerelmem egy olyan lény, / aki félmillió év múlva lesz az emberből.” [Cala Spinosa]). Vagyis:

ebbe a komplex térpoétikai keretrendszerbe (ha úgy tetszik: színtérbe) ágyazódik bele az emberi és állati,

sőt emberutáni létezés testi, anyagi meghatározottságait vizsgáló, azok összefüggéseit és lehetőségfeltételeit is indexáló fókuszáltság. Ezen felül a Tektonika azzal hoz újat az életműben, hogy olyan ciklusokba szervezi a verselemeket, amelyek maguk is az előző kötetekben előforduló alkotások transzformált nyelvi-poétikai megoldásainak változatait, ugyan keverve, de a tartalomjegyzékben (is) számozottan, egyfajta szekventált térbeliségben jelenítik meg. Éppen hét ciklus található a könyvben, jelezve ezzel az eddigi verseskötetek számát, kiemelve, hogy a Tektonika ezek egymásra vetüléseként is olvasható. Az „antik romokat ültetni a tájba” szerkezet jelentéshorizontja ebben az esetben úgy is érthető, mintha az előző kötetek egyénítő témáit megjelenítő, antik romokként felfogott egységek kerültek volna térpoétikai dimenzióba.

Németh Zoltán: Tektonika

Innen nézve válik magyarázó erejűvé a borító mellett a cím is, és ezeknek a geológiai szerkezettannal, a rétegek felfejtésének (vö.: tudatarcheológia) processzusaival való összefüggései: az etimológiai bázis feltárása megmutatja a fogalom történeti rétegeiben meghúzódó jelentések tagozódását (a latin tectonicus, görög tektonikos szó építéssel kapcsolatos jelentésében állhat, a tekton építő, művész, fával és szobrászattal foglalkozó művészember, míg a teks fabrikálás, megmunkálás), és többletjelentéssel tölti fel az építkezés, az egymásra építés kifejezéseit is (lásd: fentebb a költői anyagformálás mozzanatait). Nem mellesleg megnyitja az utat a rétegek mint materialitások, valamint a térszerkezeti elemek kötetszervező vizsgálódási irányokként való érthetőségének irányába.

Az első (római számmal jelölt) versblokk ugyan csak három rövidebb versnek (Még harminc évPoligámiaElőszó) ad helyet, azok mégis fontos funkcióval bírnak a kötet egészét (és az eddigi kötetek tematikai horizontja felől) tekintve. E lírai alkotások önálló létükben, kontextusukból kiszakítva is egységes, izgalmas architektúrák, egyfajta szintetizáló, a kötet tematikus, poétika-retorika szisztémáját prediszpozicionáló aktivitásokként mutatkoznak meg:

Még harminc év című vers például a testi tapasztalat excesszusát állítja párhuzamba a geológiai aspektusok materialitásával

(„A szájából egy szénbánya omlik a torkomba, / amikor csókol, imádom, ahogy a csillogó / fényes fekete kődarabok lángra lobbantják / az ínyemet a gerincvelő gyújtócsatornáján / keresztül), vagy éppen zoopoétikai tétekkel bír („a szeme mögül / egy varánusz néz kifelé, a kommodói / sárkány jéghidegsárga tekintete”).” 

Vincze Richárd kritikája teljes terjedelemben a Kulter honlapján olvasható.