Nagy Márta Júliával Szabados Attila beszélgetett a Prae.hu-n:

Nagy Márta Júlia második verseskötete, az Elígért lány 2021-ben jelent meg a Jelenkor Kiadónál. A szerzővel a kötet alakulásáról, versekről és jövőbeli tervekről Szabados Attila beszélgetett. 

PRAE.HU: Az Ophélia a kádban első köteted után újabb verseskötettel jelentkeztél. 2014 után mikor érezted úgy, hogy elkezd kirajzolódni egy új, egységes anyag? Voltak esetleg kihagyások, szünetek az írás során?

Akkor szerencsém volt, már az első kötet megjelenésekor tudtam, hogyan, miből fog összeállni az új kötet anyaga, az Elígért lány egyes darabjai már 2012-2013 körül íródtak, csak nem publikáltam őket. Szünetek és kihagyások persze voltak, 2014-ben például alig írtam verset, de egy évvel az Ophélia után már vissza tudtam állni.

PRAE.HU: Az Elígért lány számomra töredékesebbnek hat, mintha mozaikokból épülne fel, amiket az olvasónak kell összeillesztenie, hogy megtalálja a kapcsolódási pontokat. Volt ilyen szándékod az anyag összerendezése során? Úgy képzelem, hogy nem feltétlenül egy határozott vezérfonalat követtél, hanem fontos volt, hogy a mellékszálakból alakuljanak ki a nagyobb egységek. (Ahogy Pilinszky mondja: „a mellékzörejekre figyelek”.)

Nem volt teljesen tudatos, de jól látod, valóban a mellékszálakra koncentráltam, valami látszólag jelentéktelen mozzanatra, ami sejtet egy nagyobb egészet, összefüggést.

Egyébként eredetileg külön-külön, egy ciklusba kerültek volna a bibliai, a mitológiai és a népmesei motívumokat tartalmazó szövegek, de Kerber Balázs, a szerkesztő azt javasolta, szedjem szét és keverjem össze őket, mert így a ciklusokban „agyonnyomják” egymást a versek. Én örülök, hogy végül így tettünk.

PRAE.HU: Az Elígért lány nyitóverse, a Bevakolnálak, olvasóként egyszerre mozgatott meg bennem ellentétes érzéseket, akár gondoskodást, akár dühöt, esetleg féltékenységet. Értékelhetjük ezt a verset úgy, mint ráhangolódást, alapvetést a többi versre vonatkozóan? Ha azt mondanánk, a Bevakolnálak ars poetica, mennyiben lenne igazunk?

Nem ars poetica, volt, aki azt mondta, annyira nem tetszett neki a vers, hogy alig tudta rávenni magát, hogy tovább olvassa a kötetet, aztán meglepődött, mert látta, a többi szöveg teljesen más (általában nem hagyom el a központozást, ezt a verset kísérletezésnek szántam, csak Balázs javasolta, hogy tegyük bele, amolyan mottóversnek). Érdekes, nekem a féltékenység és a düh nem jutott eszembe a szöveg kapcsán, inkább az foglalkoztatott, hogyan írjak dalformában.”

A beszélgetés teljes terjedelemben a Prae.hu oldalán olvasható el.