
Nagy Hajnal Csilla és Szalay Zoltán kettős könyvbemutatójáról Havran Kati írt az Új Szóban:
“Két, szlovákiai magyar szerző tollából született könyvet mutattak be Pozsonyban a múlt héten. Nagy Hajnal Csilla és Szalay Zoltán kötete is az Ünnepi Könyvhéten debütált, most a hazai olvasóközönség kaphatott bepillantást abba, mi inspirálta a szerzőket és hogyan jöttek létre a kötetek.
A szerzőkkel Rácz Vince rádiós és televíziós műsorvezető beszélgetett.
Nagy Hajnal Csilla Hét című regénye a Scolar Kiadó gondozásában jelent meg. A cím a szó kettős jelentésével játszik: a regény egy hét történetét meséli el, mégpedig hét ember szemszögéből. A regény olvasása közben így ismert szereplők köszönnek vissza a szomszédos szereplők történeteiben, és egy-egy epizód több szemszögből is kibontakozik az olvasó előtt. Csilla 2014-ben kezdte írni a regény első szövegét, azt gondolva akkor, hogy novella készül. „Már akkor nyilvánvaló volt számomra, hogy az elbeszélő körbe-körbe éli meg ugyanazt a hetet. Minden hét szerdáján meglátogatja az öccsét az elmegyógyintézetben és a hét minden napjára esik egy konkrét tevékenység. Aztán elkezdett érdekelni annak lehetősége, hogy mindez nagyon sokféleképpen alakulhat. Ha ez az elbeszélő beragadt egy heti monotonitásába, akkor azok az emberek is, akikkel ő találkozik, részei az ő heti monotonitásának, de ugyanúgy a saját hetükének is. Egyre erősebben érzékeltem, hogy kapcsolódási kényszer van a történetek között” – mondta a szerző, aki arra szeretett volna rámutatni, hogy mennyire viszonylagos mindaz, amit egy-egy velünk történő szituációból érzékelünk, és igazán autentikus kapcsolódási pont két ember között így szerinte soha nem jön létre. Csilla számára végül a hetes nyújtott matematikai mankót ahhoz, hogy a több perspektívából építkező történetekből regény formálódjon.”
Havran Kati írása az Új Szó oldalán olvasható teljes terjedelemben.