Mizser Attila beszélgetett Juhász Tiborral harmadik kötetéről, az Amire telik (2021) című verseskötetről az Irodalmi Szemle várhosszúréti írótáborában, az ARTér IV.-en 2021. augusztus 7-én. A mindvégig izgalmas, magas színvonalú beszélgetésből kiderült, hogy Juhász Tibor előző köteteiről csak annyiban tudott leválni harmadik kötetében, amennyiben megpróbált új nyelvet találni az azonos tematikához, ami konkrétan azt jelenti, hogy „deprivált nyelven akart szólni a depriváltakról”.

Juhászt költőként vagy alkotóként nem foglalkoztatja például a szerelem, ezért nem írt szerelmes verset, viszont a szegénységtapasztalattal szeretne valamit kezdeni, ehhez újabb és újabb poétikákat találni. Ennek kapcsán vetődött fel az ún. köztes pozíció terminusa, ami azt jelenti, számára az fontos, hogy ne a versek beszélőjében legyen részvét, hanem magában a nyelvben, a műben.

Ehhez kapcsolódott az a gondolatmenet is, amely a kötet végén megjelenő Felhasznált irodalom funkcióját érintette. Ez meglehetősen szokatlan verseskötetek végén. Juhász elmondta, egyrészt jelezni szerette volna az átvett-felhasznált szövegeket, másrészt azt is tudatosíttatni akarta az olvasóval, hogy nem valamiféle autentikus-eredeti szöveget hozott létre, hanem magában a nyelvben, a nyelv által, sőt mások nyelve által jött létre és formálódott a kötet nyelve – vagyis, tehetnénk hozzá, az autentikusság fogalmát a nyelv általi megelőzöttség tapasztalata írja felül, könyvének versei a nyelvi hagyomány egy lehetséges felhasználásából következnek. Azért akart transzparens lenni, hogy ne essen a „kisajátító tekintet” csapdájába, a bibliográfia szerepe innét is értelmezhető.

Mizser Attila kérdéseire válaszolva, a kritika egy vonulatára reflektálva az is kiderült, hogy Juhász szerint az emberi-állati közti átjárhatóság és transzformáció nincs a kötetben jelen, sokkal inkább az ember státuszát járják körül versei – az viszont igaz, tette hozzá, hogy olyan társadalmi csoportok jelennek meg a kötetben, amelyeket bizonyos közegekben szinte olyan diskurzus vesz körül, mintha állatok lennének.

A költői hagyományt érintő kérdésekre reagálva elmondta, hogy világirodalmi hatások véleménye szerint nem találhatók a kötetben, a versek annál inkább reflektálnak Oravecz Imre és Szijj Ferenc műveinek a világára. Az Oravecz-hatás kapcsán többek között a Vigh Leventével lefolytatott megvilágosító erejű vitákra is utalt. Mizser Attila Tar Sándort firtató kérdésére pedig a következő bonmot érkezett: „Már akkor Tar Sándorhoz hasonlítottak, amikor még azt sem tudtam, kicsoda Tar Sándor.”

A beszélgetésből megtudhattuk azt is, hogy a szegénység, alárendeltség, társadalmi lecsúszottság poétikai feldolgozásának, tehát az „ugyanaz a tematika új nyelven” koncepciójának újabb állomása még Juhász Tibor számára is homályban van. Foglalkoztatja a krimi és az útirajz műfaja, éppígy a topográfia lehetősége vagy a prózai szövegalkotás is.