Az Irodalmi Szemle Mészöly Miklós születésének a centenáriumára tematikus lapszámot állított össze (Irodalmi Szemle 2021/2.), amelyben tanulmányok, versek, elbeszélések idézik meg Mészöly Miklós írásművészetét, most pedig arról kérdezte szerzőit, hogy “mit jelent számukra Mészöly Miklós öröksége, és hogy mely köteteihez fűződik a legemlékezetesebb olvasmányélményük.”

A három tételben közzétett összeállítás válaszadói között a Bázis tagjai is megtalálhatók: 

Mészöly I. – Polgár Anikó, Csehy Zoltán, Száz Pál

Mészöly II. – Csillag Lajos

Mészöly III. – Nagy Márta Júlia, N. Tóth Anikó

Csehy Zoltán válaszát közöljük kedvcsinálóként:

“Kisoroszi felé

Kisoroszi felé száguld az autó, L. boldogan nyugtázza telefonon, hogy A. már feltette a kávét. Csak beugrunk „egy kávéra”. Utálom a kávét, de nem merem mondani, ha A. már feltette, lesz, ami lesz, megiszom. Ez lesz életemben a harmadik alkalom, valamennyi emlékezetes. Lendületes, energikus társalgás: az antik mitológiától kezdve a szakácskönyvekig, mégsem ez az érdekes, hanem ő, aki már nem társalog, csak ül, mint egy élénk, mozgalmas barokk festmény mellékalakja. Egy Caravaggio-képé, melyen a teremtő bűvészkedik a fénnyel, szépen kiméri, kinek mennyi jut, mennyi jár. Minden beszélő ösztönösen megpróbál a középpontba jutni, a barokk asszimetria hierarchikusan bevilágított festményterébe, a fény azonban a szótlanra esik, a betegségében és szótlanságában is különösen szép, alaposan kidolgozott mellékalakra, aki a jelenlétével többet mond el, mint bárki hangos szava a teremben. Egyszerre van benne az atléta, Saulus, Lilik és az Öreg is, maga a pars pro totókból összerakott egzisztenciális példázat, egy hatalmas írói színházra vonatkoztatott eleven életreflexió. L. búcsúzáskor az udvaron készít egy fényképet. Ezt nem lehet lefényképezni, nem lehet lefényképezni. Aki pedig le tudná írni, az végérvényesen a fényképben rekedt. Keserű kávé íze a számban, kilépünk a képből, irány Pest. A fény egyenletesen oszlik el. Ki tudja most megtörni a csöndet.”