Marosz Diána Egy estém – itthon. NAPLÓ című írása a Vasárnapban jelent meg:

“Fárasztó volt ez a nap. A kicsinek iskolai szünet, nekem határidős munka – e kettőt összeegyeztetni lehetetlen, garantált az idegbaj.

A végére mégis eljutunk valahogy az ágyig. Még pár kártyaparti, egy kis verstanulás (az iskolai szavalóversenyre), közben felhívom a nagyot, mert mindjárt kilenc óra, és még mindig nem ért haza. Ki tudja, hol kószál. Ne aggódj, anya, már a buszmegállóban vagyok!, de azért anya persze aggódik, az éjszakai kóricálás nem egy tizennégy éves lánynak való. Cili az elaltathatatlan gyerekek közé tartozik, ezért még mindig fönn van, mikor a nagy végre hazaér. A kulcscsörgést hallva megkönnyebbülök. Egyél vacsorát, Ajnuci, van mindenféle a hűtőben. Oké, anya, magamtól is tudom.

Muszáj gyorsan elaltatni a kicsit, mert reggel nem fogom tudni fölkelteni. Ma csak egyet énekelek, Cilike, többre már nincs idő, nagyon késő van. Jó, de valami gyorsat énekeljél, olyat, amit már régen nem! Kutatok az agyamban, hopp, megvan!

Azt mondják, ideje férjhez menni, s eladnának engemet egy mihasznának

– zendítek rá a feledés ködéből előhalászott orosz népdalra. Cili ujjong. Talán három éve énekeltem neki utoljára ezt az örökbecsű dalocskát. A refrénnél be is csatlakozik, áj, ráj, rirájrá, rirárá, ráááj, fújja lelkesen. A második versszaknál kivágódik az ajtó, és az időközben megvacsorázott nagylány is beszáll. Teljes hangerővel. Rögtön veszem a lapot, és leugrom az alsó szólamba. A lányok viszik a fölsőt. Két szólamban még vidámabb a dolog. Amúgy négyszólamú a dal, de több szólamot egyszerre egyelőre még nem tudok produkálni. Rögtön visszajön az emlék – a gimnáziumban volt egy kis kórusunk, velük énekeltük ezt, ott tanultam meg.”

Marosz Diána írása teljes terjedelemben a nyomtatott Vasárnap 2022/8. számában, illetve a Vasárnap oldalán olvasható.