Amin általában. Például azon, hogy az asztrális paraziták ne rágják szét az agyamat. Mert igencsak zajos lakmározás folyik a világban. A világnak ebben a változatában. Azon is dolgozom, hogy egy kicsit felkészüljek arra, amire, úgy tűnik, nem lehet felkészülni: az emberen túli világra. Vagyis annak egyik változatára. Egyesek szerint 2030 körül fog elkezdődni. Akkor aztán lőttek a holdfényfaló széplelkeknek. Gombrowicz első regényén dolgozom. Mint olvasó. Ilyeneket olvasok benne: „Nemsokára félni kezdünk saját személyünktől és személyiségünktől, minthogy rájövünk: korántsem teljesen a miénk.“ Az, ami bennünk dolgozik: kölcsönkapott részecskék kavalkádja. Lélekromboló és szellemépítő részecskék dolgoznak rajtunk. Ami a lelket rombolja, az a szellemet építi, durván mondva. Fordítva a dolog nem működik: ami a szellemet rombolja, az nem építi a lelket sem. Ostobaságokat beszélek? „Ostobaságokat írtam“, mondja Gombrowicz, „de senkivel sem szerződtem arra, hogy csakis bölcs és tökéletes művet szállítok neki. Kifejezésre juttattam ostobaságomat, és örülök neki, mert az emberek velem szemben támadt ellenszenve és nyersessége alakít, formál engem, mintegy újjáteremt, és íme újjászülettem.“ Most más bölcsességével takarózom? Nem, csak betűkkel. Hiszem, hogy csak a betűk tudnak kiszabadítani önnön börtönükből. A varjú is, ha felszáll, nem viszi magával a hóban hagyott nyomokat.