L. Varga Péter egy éven keresztül írt könyvismertetőket az Új Szó napilap Szalon című mellékletének Könyvsorsok rovatába. Régi és kevésbé régi könyveket olvasott újra Sánta Szilárdnak, az Új Szó főszerkesztő-helyettesének kérésére. A projekt egy évig tartott Csanda Gáborral, H. Nagy Péterrel és Németh Zoltánnal: szerzőnként 12 szöveg, összesen 48 írás jött létre. L. Varga Péter búcsúértelmezése “minden idők legjobb focikönyvéről”:

“„Minden idők legjobb focikönyve” – így reklámozzák a kiadók Nick Hornby Fociláz című remekművét (első megjelenés: 1992, magyarul M. Nagy Miklós fordításában 1995-ben adták ki először), és nehéz is volna vitába szállni vele: aki rajong valamely futballcsapatért, az nemcsak azt tudja, illetve érzi, mi a jelentősége egy megszállott focidrukker könyvének, de azt is, mi minden kapcsolódik a futballhoz, mennyi minden van összefüggésben vele, és hogyan kell ezeket az összefüggéseket szórakoztató, ám gondolatgazdag szöveggé szervezni.

„Nincs itt elemzés, tudatosság, logika, mert a megszállottak nem képesek józanul szemlélni saját szenvedélyüket. A Fociláz kísérlet arra, hogy valamiféle rálátást nyerjek saját megszállottságomra” – vallja meg Hornby a bevezetőben. Terápiás könyvnek azért nem neveznénk, noha a foci terapikus jellegét például nem veti el. (Magyar párja is van: a Kilátás az ezüstfenyőkre című, párját ritkítóan kiváló novelláskötet szerzője, Gazdag József 2015-ben jelentette meg futball témájú tárcáit, cikkeit Egy futballfüggő naplójából címmel. A függőség elővezetése akár egy írásterápiás folyamat alapjaként is szolgálhat, a könyv ugyanakkor a modern magyar irodalom focival ápolt kapcsolatát domborítja ki, rávilágítva, hogy olykor egymástól távolinak tetsző területek bizony átfedik egymást és bejátszhatók.) Hornby vallomása a Bildungról szól: a London környékén felnövő kissrác Arsenal-mániája nevelődés, identitásszerzés, dac, boldogság, egyszóval folyamatos viszonyhelyzet. „Sohasem vezettem futballnaplót, és sok száz meccs tökéletesen kiment a fejemből, de mivel életem ritmusa az Arsenal programjához igazodik, minden jelentősebb eseményre rávetül a futball árnyéka.”

A kapcsolódás lehet persze szimplán érintkezésen alapuló, és nem fejlődéstörténeti: én magam például úgy lettem Barcelona-drukker, hogy hosszú évekkel ezelőtt kirándulni voltam a katalán fővárosban. Emlékszem, oly mértékben lenyűgözött a szépsége, eleganciája, bája, kultúrája, pezsgése, miliője, hogy öntudatlanul is további kapcsolódási pontokat kerestem, és ezek legjelentősebbikévé Messiék csapata vált. Ahogy Hornbynál az Arsenallal, úgy nálam is jóban-rosszban viszonyról van szó (könnyebb persze, amikor jól megy a szekér, és nehéz az olyan átmeneti, feszültséggel és veszekedésekkel teli időszakokban, mint például mostanság, amikor finoman szólva is döcög), csakhogy az én esetemben a csapathoz való kapcsolódás végül mégiscsak egy metaforája lett a város – és az egykori kirándulás – iránt táplált komoly szerelmemnek. Másfelől az a régi vakáció immár a messzibe vész, a Barcelona futballja viszont megmaradt folyamatos izgalmi és örömforrásnak.”

L. Varga Péter „Szórjanak szét a keleti lelátón” című írása az Új Szó oldalán olvasható teljes terjedelemben.