Krekovič Beck Tímea Két nyár Istivel című elbeszélése, amely a Poviedka nevű szlovák irodalmi pályázat egyik díjazott darabjaként a Poviedka 2020 című antológiában jelent meg, Szaniszló Tibor fordításában az Irodalmi Szemle 2022/1. számában olvasható teljes terjedelemben.

“A telepre születtem. Az egész udvaron én voltam az egyedüli fehér gyerek. Apám a vályogkunyhónkra nagyon haragudott, mivel az összes testvér közül ő örökölte a legrosszabb ingatlant. Egész életében sértve érezte magát emiatt. A kommunisták nem finomkodtak nagyon a palotákkal, a 18. században épült úriházba beköltöztettek vagy ötven romát. Ott éltek egyenesen a központban, a bolthajtásos termekben és a cselédszobákban, a poros zongorákról vacsoráztak, és a gyerekek a cigarettanyomokkal díszített taburetteken Ki nevet a végén?-t játszottak.

Mi egy átépített csűrépületet kaptunk apa dédnagyanyja után. Valaki beleszuszakolt valahogy egy ronda türkizkék konyhabútort, aminek már akkor is egérszarosak voltak a polcai, miután legyártották. A vakolatot körömmel le lehetett kapirgálni, mint a puha gyurmát, és a plafonról csöpögött a kondenzált penész. Földre dobott, dupla matracokon aludtunk, télen közvetlenül a hálószoba kályhájában fűtöttünk, és anyának éjjeleken át virrasztania kellett, hogy ne mászkáljanak rajtam a patkányok. A szüleim minden reggel megkeresték és befoltozták a lyukakat, de a patkányok újra és újra átrágták magukat a sárból tapasztott vályogfalon. Én imádtam ezt a házat. A nagy, udvarra nyíló kertkapu nyekergett, amikor apa pirkadatkor munkába indult. Az előszobának a távozása után is nehéz tűzoltóegyenruha-illata volt. A ház előtt az elvarázsolt kertben sűrű csomókban nőttek a fűszerek és a gyógyerejű növények. Anya évente kétszer mindhármunknak megcsapkodta csalánnal a lábunkat. A hálószoba ablakán orgonafa ágai kopogtattak, és a huzat meglebegtette a rosszul szigetelt helyiség csipkefüggönyeit, melyeken át sápadt színű napfény járta be a hálót. A függönyöket a földig húzogattam, hogy a virágminták megnyúljanak és beszűküljenek, anya ilyenkor minden alkalommal rámkiáltott, hogy tönkreteszem őket. Azt hiszem, ez volt a házban az egyetlen dolog, amit szépnek látott; a függönyöket gyakorta mostuk ágyhuzatba tekerve, segítettem neki kiszedegetni őket a Romo mosógépünkből, majd kiaggatni az udvaron kifeszített hosszú zsinegekre. Segítettem neki elkergetni a maszatos gyerkőcöket, akik túl közel merészkedtek a mosáshoz, és ha kellett, rájuk is vetettem magam, hogy aztán meghemperegjünk a porban. Szerettem a tiszta függönyök illatát, ahogy elkeveredett a föld és a fiúk illatával. A szomszéd srácokkal gyakran püföltük egymást, de nem bántam, úgy tűnt, hogy a fogak közé került homok csikorgása illik a fiúk földszagához.”