Kormányos Ákos készülő, Töredezettségmentesítés című kötetéről írt a Literán Terék Anna, a hónap szerzője:

“Szilasi László már két évvel ezelőtt bemutatta itt Kormányos Ákost az olvasóknak. Viszont most a Könyvhétre megjelenő új kötetét szeretném bemutatni. Mivel határon túl jelenik meg a szerző második kötete, és a határok jelen pillanatban még járhatatlanok, viszont abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy már elolvashattam a nyomda előtt toporgó kötetet, fontosnak tartom, hogy felhívjam rá az olvasók figyelmét.

Kormányos Ákos költő és pszichológus. Emellett küzd egy betegséggel. Elég sok ereje van mindhárom itt leírt rá jellemző dologban. Elég sok ereje van ennek az embernek, ha levelezünk vele, már abból érezhetjük. És nagyon szeret nevetni, mit mondjak, jó is vele együtt nevetni. Erősen meg is határozza az életét mindhárom dolog. És szerencsére hatnak is ezek egymásra. Szerencsére: súlyos és erős könyve jelenik meg hamarosan. A címe: Töredezettségmentesítés. Fontos könyv lesz. Fontos címmel.

Több mint egy éve már, hogy úgy tűnik: darabjaira hullik a világ. Járványhelyzet idején szétszóródik az ember figyelme, az ideje, megszakad folyton mindegyik folyamat, összekuszálódnak a szálak. Hiába küszködünk, hiába próbáljuk összes erőnkkel egyben tartani a napokat, apránként morzsolódik szét minden.

Traumatikus időket élünk, a hétköznapok olyanok, mint egy ostromlott város harcokkal tele, mint a sínpárról lezökkent vonat vad rázkódása a talajon, vagy mint egy betegség hosszú, kegyetlen kibontakozása, rombolása a szervezetben. Az életünket olykor apró, vékony szálanként fejti fel egy betegség és félünk és fázunk, mert át tud fújni így rajtunk a szél.

Félünk a betegségektől, félünk a betegektől. Nem illik odanézni, ha valaki furcsán jár, sántít, vagy járni sem tud. Mind lesve pillantunk azokra, akik testének felszínére is kiül egy betegség, akadályozva, gátolva az életét. És a félelem, az illem, az egyszerű vagy a megszokott, az ún. normális iránti vágy dobozba zárja azt a másikat, még kevesebb levegőt hagy körülötte. Pedig mind kíváncsiak vagyunk rá, mit érez, hogy él, miért lett ilyen, mi történt. Csak hát az illem, a megszokás, a minták, az épség elvesztésétől való félelem mindig erősebb. Nehéz utat találni a másikhoz, mert nem tanította meg senki, milyen szavakkal kéne szólni hozzá, kérdezni.Csak azt tanították, hogy ne bámuljuk meg a másikat, mert nem illik.

Apró darabokra törik a világ, a nappalok, az éjszakák, folyton megszakadnak beszélgetések, munkák, tanévek. Olykor mintha már az évszakok is szétesnének, megszakadnának és összekeverednének. Pont ilyen töredezettségnek írja le Kormányos Ákos könyve a szerző emlékeit.

Amint azt a könyv mottójában is olvashatjuk, a töredezettségmentesítés (többek között) egy számítástechnikai fogalom. A számítógépre vitt adatok apró darabokban raktározódnak el a  memóriában. Valamiért nem egymás mellé kerülnek ezek a részletek, hanem szétszóródva hevernek a hard discen. Furcsa idegrendszerük van a számítógépeknek is, furcsán működő áramkörök ezek.

Emlékszem, a régi gépeken időről időre el kellett végezni a töredezettségmentesítést, amikor is a számítógép rendet rakott magában. Egy gép elintézi ezt egyedül, nem kell neki pszichológus. Csak egy gombnyomás, fut a sötétkék csík, dorombol a gépház tíz percig, és kész.

Az ember agya is szétszakít emlékeket, elhomályosít, leválaszt, elfelejt, elfojt. Azt mondják, akkor vagyunk egészségesek, ha egységes folyamatban tudjuk látni, érzékelni az életünket, múltunkat, jelenünket. Ha szakaszosnak érzékeljük, akkor ott valami baj van, túl nagy terhek, túl sok információ, túl nagy fájdalom, félelem. És ha a személyiségünk nem elég intergrált, könnyen széthullhat minden. Az ember a töredezettségmentességre vágyik, működni szeretne. Pedig nem is olyan könnyű működni. Főleg, ha még gátol is bennünket valami, akaratunkon kívül.

Kormányos Ákos új kötetéhez tudni kell, hogy gyermekkora óta az SMA nevű betegséggel küzd. Általában a betegség szokta legyőzni a szervezetet, elszakítva az izmokat az agytól. Nem enged át információt a fejből a testrészekbe. Ez is okoz egy fajta töredezettséget. Erről beszélni, hiteles hangon megszólalni már csak azért is lehet nehéz, mert az ember dühe könnyen tönkre tudja tenni a mondanivalót.

Ákos verseit olvasva, az a benyomásom lett, hogy eljutott egy olyan pontra, ahol a dühnek már nincs jelentősége, tényként tud tekinteni mindarra, amiről ír: a testére, a betegségére, az életére, a gátakra, a kegyetlen beszólásokra, a tehetetlenségre, a kiszolgáltatottságra. Olyan súlyos lehet ezekkel a dolgokkal együtt élni, hogy beleszakad könnyen ebbe a szívizom.

A könyv három hangon szólal meg. Az egyik hang békésen, egy már düh nélküli pontról meséli sorba az emlékképeket. Az emlékek szakaszos jelenlétének hála az olvasó tölti ki az érzéseivel, empátiájával és fantáziájával az űrt. Talán pont amiatt működnek csodálatosan ezek a versek, mert nincs kimondva minden. Az olvasónak el kell képzelnie, mit érezhetett, min mehetett keresztül a lírai én, a szerző. És ezen a ponton tud egymásba kapaszkodni szerző és olvasó, itt történik meg az első csoda.

Mikor beléptem az általános iskola kapuján,
osztálytársaim már nem voltak az udvaron.
Az épületnek három bejárata volt.
Az egyiket kizárólag a tanárok használhatták.
A másik, a hátsó ajtó, épp a tantermük mellett nyílt,
azonban két hatalmas lépcsőfok állt előtte,
egyszerűen nem tudtam megmászni.
Így mindennap a harmadik bejáratot kellett választanom.
Az út erre hosszabb, végig kellett sétálni a folyosón.
Reggelente az iskolatáskámat odaadtam a barátaimnak,
akik letették azt a tanterem elé,
így nekem csak a saját testem cipelésére kellett koncentrálnom.
Aznap azonban a társaim már nem voltak az udvaron.
Odafordultam egy ismerőshöz a párhuzamos osztályból.
Kérésem nem érhette váratlanul, hiszen ő is
rendszeresen végignézte a jól működő rutint.
Megkértem, hogy vigye fel a táskámat
az osztályteremig, és ott rakja le az ajtó mellé.
Egy hosszú pillanatra lefagyott, majd sírni kezdett.
Azt mondta, neki ez nem megy, kérjek meg valaki mást.
Majd elrohant.
Megkértem valaki mást.”

A teljes szöveg a Literán érhető el.