Karádi Éva – Min dolgozol a héten?

Karádi Éva – Min dolgozol a héten?

Várom Wilhelm Droste barátunk beszámolóját arról, hogyan szerepelt közös munkánk, a Három Holló / Drei Raben folyóirat német Esterházy-száma a frankfurti könyvvásáron. Olyan fontos írásokat sikerült benne elérhetővé tenni a német nagyközönség számára, akik csak az 1999-es frankfurti könyvvásáron figyeltek fel igazán EP-re, mint Esterházy kisebb írásai az elődökről és a kortársakról, beszélgetése Petrivel, eszmecseréje Eörsivel (akinek a minap avattuk fel az emléktábláját) és Nádas beszélgetése Jánossy Lajossal “Rokonlelkű antipódusok” címmel. Reményi József Tamás, Mészáros Sándor, Tandori Dezső, Földényi F. László, Forgách András korabeli és Garaczi László, Takáts József, Radnóti Sándor, Németh Gábor, Csehy Zoltán utólagos méltatásai Esterházy műveiről és életművéről, Bán Zsófia kiállításmegnyitója mint bevezetés Esterházy Marcell fotóesszéjéhez.

Utómunkálatokat végzünk, tartalmi és pénzügyi beszámolót készítünk a héten Szarka Szilvivel a Café Visegrad című pályázatunkhoz, amelynek keretében tartott Visegrádi Irodalmi Páholyokban olyan Bázis-tagok is részt vettek, mint Deák Renáta, Mészáros Tünde, Eva Andrejčáková, Szarka Szilvi és még sokan mások: voltak emlékezetes felolvasások és beszélgetések a budapesti Három Hollóban, a pozsonyi Kafé Scherzben, a brünni MAC keretében, a prágai Café Neustadtban, a krakkói és a budapesti Massolitban és a párkányi Aquaphone fesztiválon.

És egy újabb pályázatot készítünk elő a hét végéig jövő évi irodalmi programokra, a Duna mentén a Dunáról szóló felolvasásokra linzi, kremsi, párkányi, pozsonyi és budapesti helyszínekkel, az októberit Pozsonyban a Bázis Fesztivál keretében szeretnénk megtartani.

A hét végén szeretnék résztvenni az őszi Szépíró-fesztiválon, a pénteki nemzetközi workshopon és pódiumvitán a nyelv, a nacionalizmus és a művészi szabadság összefüggéseiről Európában a 21. század elején, a szombat délutáni közgyűlésen és az esti díjátadón, ahol most először az irodalomszervezők elévülhetetlen érdemeit is fogják méltatni egy Kéri Piroska emlékére alapított díjjal.

,