Juhász R. József útinaplójának Hampi, hulmánok, maharadzsák és szultánok című részlete az Új Szó kulturális-közéleti mellékletében, a Szalonban jelent meg. Az útinapló a Kalligram Kiadónál tavasszal lát napvilágot Egy performer élete címmel:

“Hampiba az út vagy 7-8 órát tartott, és csoda, hogy a gerincem egyben maradt. Éjszaka elméletileg kényelmes busszal utaztunk (sleeper bus), csak éppen sok helyen hiányzott az út, vagy olyan gödrök tátongtak rajta, hogy lehetetlen volt kikerülni.

Olyan is volt, hogy elfogyott az út, és a folyómederbe tereltek bennünket, majd pár száz méterrel arrébb többszöri próbálkozásra sikerült csak onnan kijönni. Végül is szerencsésen megérkeztünk, valamikor nagyon korán hajnalban. Még sötét volt. Hospetben rakott ki minket a busz. Mónika már felkészített minket az árakra és egyezkedési taktikákra. Szállást már sikerült foglalnunk online, szinte Hampi szívében, már csak el kellett oda jutnunk, amihez még nagyon korán volt. Hospetben nem akartunk maradni, mert egyszerűen nem éreztük magunkat biztonságban. Hosszas alkudozás után viszonylag elfogadható áron találtunk tuk-tukot, ami bevitt minket Hampiba. Minden zárva volt, és még mindig nem kelt fel a nap. Észrevettük, hogy néhány turista ugyanabba az irányba indult el. Mint kiderült, egy kis reklámtábla hirdette azt a helyet, ahonnan a legszebb a napkelte. Gyorsan fölkerekedtünk mi is, és a közeli hegy tetején csatlakoztunk a mintegy tizenöt fős korán kelő turistához. Néhány majom is csatlakozott hozzánk, így egész népes kis csapat várta, hogy előbukkanjon a nap. Egészen szürreális kép tárult elénk, amikor a nap végre kikászálódott a hegyek mögül. Ha nem kanyargott volna ott egy kis folyó, azt mondtam volna, hogy itt bizony valaki vagy valami hatalmas pusztítást végzett. Hatalmas kőgolyók mindenfele. Mintha valaki az összes hegyből szabálytalan formájú golyókat hasított volna ki, és akkurátusan szétszórta őket a tájon. Az nem lehet, hogy az erózió ilyen szabályos csatateret eredményezzen. Semmi sem volt emberi léptékű. Olyan óriási kőgolyók voltak, hogy hiába láttam, nem hittem el.

Elemi erejű volt a napfelkelte. Annál is inkább, mivel nem láttuk még a tájat napfényben. A hatalmas istenek játszóterén cikázó napsugarak kívül-belül átmelegítettek minket. Mivel még Kalkuttában beszereztünk indiai SIM-kártyát, és térerő is volt, megnéztük, mit is írnak Hampiról, mit kell tudni róla, mielőtt belépünk falai közé. A következő történet arról szól, miért is itt alapították meg Vidzsajanagara Birodalom fővárosát 700 évvel ezelőtt, és miért építettek egy Róma méretű várost a semmi közepébe.

A két testvér és hadvezér, Harihara és Bukka, beszámolt gurujuknak, Vidjáranjának egy szokatlan eseményről, amit egy vadászaton látott. Egy nyúl, akit a vadászkutyájuk üldözött, hirtelen felbátorodott és a kutya ellen fordult. A guru azt mondta nekik, hogy az a hely nagyon különleges, és arra kérte őket, hogy ott alapítsák meg a birodalom fővárosát. Ezért épült ide és lett a csaknem 300 évig virágzó Karnataka Birodalom székhelye Hampi. 1500-ban már Peking után a világ második legnagyobb városa és India leggazdagabb városa volt.

Még mindig nagyon kora reggel volt. Lejöttünk a hegyről, és elindultunk megkeresni a szállásunkat, vagy valamilyen reggelizőhelyet a környéken. A vendéglátósok éppen tehénlepénnyel mosták fel a portájuk előtti részt, és szebbnél szebb színes mandalákat szórtak a száradó porba. Egészen furcsa keveréke volt ez a tibeti buddhizmusnak és a hinduizmusnak. Találtunk végül egy éppen nyitó hátizsákos vendéglőt, egészen érdekes menüvel. Vegán, ájurvéda és angol reggeli is volt az étlapon, pontosabban a falakra krétával felírva, na meg a jótékony megunhatatlan chai. Akkor már meg tudtam különböztetni a rotit a naantól, a parathát a chapatitól, de végül is dosát rendeltünk, hiszen Dél-Indiában vagyunk, és itt az idlivel együtt ez a legnépszerűbb étel, ráadásul finom és egészséges is. A dosa formára hasonlít a palacsintára, az idli pedig a gőzgombócra. De mindkét finomság erjesztett összetevőkből, lencséből és sokféle tápláló alapanyagból készül. Később a bengalurui egyetem menzáján mindennap ehettünk ezekből.”

Juhász R. József útinaplójának részlete teljes terjedelemben az Új Szó honlapján olvasható.