Juhász Katalin írt Az elveszett lány című filmről, amely Elena Ferrante Nő a sötétben című regényéből készült, az Új Szóban:

“Ez az elgondolkodtató, bátor, tabudöntögető film arról szól, mekkora nyomás nehezedik a nőkre a gyerekvállalással kapcsolatban, illetve milyen fontos az önismeret a család-alapításhoz. A társadalom még ma is teljes önfeladást vár el az anyáktól, de előbb-utóbb el kell fogadnunk, hogy nem minden nőből lesz automatikusan mintaanya, vannak, akik számára a karrier fontosabb.

Leda ötvenhez közeledő irodalomprofesszor, aki egyedül, illetve a könyvei társaságában érkezik a görögországi nyaralásra. Minden jól alakul, amíg az idillt szét nem rombolja egy népes és zajos család. Pont mellette táboroznak le a parton, és arra kérik Ledát, húzódjon odébb, hogy elférjenek. Amikor a nő erre nem hajlandó, ellenségesen fordulnak felé, a „jószomszédi” viszony csak akkor áll helyre, amikor Leda megtalálja az egyik fiatal nő, Nina elkóborolt kislányát. Az igazi bajok azonban csak ezután kezdődnek: a lányka babája rejtélyes módon eltűnik, a gyerek pedig szinte belebetegszik a veszteségbe, kikészítve az egész famíliát. A továbbiakban ez a játékbaba a kulcsszereplő, a Lenában zajló bonyolult lelki folyamatok bemutatásának eszköze, ezért többet nem is mondanék róla.

Az elveszett lány Elena Ferrante Nő a sötétben című regényéből készült, nemrég került fel a Netflixre, miután a nyugat-európai mozikban csak néhány hétig tudták játszani, nálunk pedig egyáltalán nem. Egy remek amerikai színésznő, Maggie Gyllenhaal rendezői debütálása ez a film. Bátor vállalás, hiszen a téma eléggé rázós, ráadásul a forgatókönyvet is jegyző Gyllenhaal a főhősnőhöz hasonlóan két lány édesanyja.”

Juhász Katalin írása teljes terjedelemben az Új Szó oldalán olvasható.