Juhász Katalin az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválról írt az Új Szóban:
“A hétvégén, monitor előtt követve a Szepsiben és Jászón zajló Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivált, hálát adtam az égnek, hogy nem lettem rendezvényszervező, mert mostanra kitéptem volna az összes hajamat. A Kassa-vidéki járás ugyanis feketébe borult, így még szerényebben, óvatosabban, állandó rögtönzések közepette lehetett csak mozogni.
Ilyen utolsó pillanatban fogant ötlet volt, hogy a színjátszó csoportok személyes jelenlét helyett videót is küldhettek a produkciójukról. Az idei hét versenyelőadásból csupán kettőt mutattak be élőben a helyszínen, a többit jobb-rosszabb minőségű felvételről nézte és online vagy telefonon keresztül (!) értékelte a zsűri, amelynek összeállítását is befolyásolta a járvány. Az eredetileg „beígért” hármasból csak az állandó tag, Havasi Péter kassai újságíró, amatőr rendező tudott ott lenni, a füleki Mázik István sajnos megfertőződött a fesztivál kezdete előtt, Regős János magyarországi rendező pedig érthető okokból nem vállalta az utazást a világ legrosszabb Covid-mutatóival rendelkező országba. Viszont beugrott helyettük a kassai Thália Színház két színésznője, Szabadi Emőke és Varga Anikó, akik sokak szerint új színt hoztak a fesztiválra lelkes, friss, empatikus és abszolút professzionális értékeléseikkel, még képernyőn keresztül is. Elmaradtak viszont a nagy eszmecserék, a visszajáró csoportok közötti szakmai és emberi kapcsolatok sem erősödhettek, nem szurkolhattak egymásnak és nem szórakozhattak együtt esténként a résztvevők, szóval fesztiválhangulatot hiába kerestünk volna az idei „Bénifeszten”.
Tény viszont, hogy a színjátszó csoportoknak szükségük van a megmérettetésre, a szakmai értékelésre, vagyis arra, hogy ne csak a helyi és környékbeli közönség elfogult reakcióira alapozva dolgozzanak. Vagyis ha idén is elmaradt volna ez a fesztivál, sokan elveszítették volna a motivációt, és jövőre talán a mostaninál is kevesebb csoport jelentkezett volna új előadással. Felesleges elemezni, mekkora dolog manapság, hogy egyesek munka után, illetve tanítás után hajlandók színdarabot próbálni, díszletet ácsolni, jelmezeket varr- ni. A hazai magyar amatőr színjátszó-mozgalmat alaposan megtépázta a járvány, és ilyen bizonytalan helyzetben minden percnyi befektetett munka duplán számít.
Nézzük a díjazottak listáját. A fesztivál fődíját idén a Szvorák Zsuzsa vezetésével működő és személyesen jelen lévő füleki Apropó Kisszínpad kapta, akik három Mikszáth-elbeszélést gyúrtak egybe Remixált Remikszáth címmel, saját palócságukat is büszkén megélve. „Szvorák Zsuzsa nagy tehetsége a tömegek mozgatása a színpadon. Minden egyes darabban rengeteg fiatalt állít színpadra, de soha nem volt olyan érzésem, hogy valaki ne lett volna a helyén, vagy ne tudta volna, hogy mit, hol kell csinálni. A csoport nagy tehetsége a tudatos színpadi jelenlét, bármelyik arcra tévedhetett a tekintetünk, csillogó szemeket és harsány arcokat vehettünk észre” – írta róluk Görög László a Lakoma fesztiválújságban, amely a megszokott színvonalon jelent meg három alkalommal, Kozsár Zsuzsanna főszerkesztésével.”
Juhász Katalin írása teljes terjedelemben az Új Szó oldalán olvasható.
