Hizsnyai Tóth Ildikó mikes.kelemen@ c. sorozatának 9. része az Új Szó kulturális-közéleti mellékletében, a Szalonban jelent meg:

“Kedves Öcsém, lenne kedved velem sivalkodni?

S miért nem? Nem tudsz vagy nem akarsz? Vagy mert kikéred magadnak, elvégre nem vagy se hisztis kölök, se pedig kismalac.
Megértelek, engem se tudnál rávenni, mégis sivalkodtam, és fogadni mernék, hogy perceken belül te is fogsz.
Összefutottam egy régi ismerőssel, és szóba jött köztünk a nemzeti könyvtárért és irodalmi közgyűjteményért felelős miniszteri biztos kijelentése, mely szerint a magyar irodalom nyolcvan százalékát legszívesebben kukába dobná.

Nehezményeztem, hogy a biztos úr olyan homályos esztétikai kategóriákat használ, mint például „szar”, és felvetettem, hogy ha valakinek ennyire büdös a szépirodalom, attól gyorsan el kéne kobozni a nemzeti könyvtár nemzeti kulcsát, mert amennyire túlteng benne a becsvágy, még tényleg képes lesz kitakarítani, és akkor mehet az egész nemzet kukázni – már ha olvasni akar.

Erre az én barátom vett egy mély levegőt, majd szűk tíz percben tartott nekem egy rögtönzött sajtótájékoztatót az államilag támogatott, fő kulturális csapásirányról, amelynek értelmében én rossz oldalról szagolom a magyar irodalmi végtermékeket. Ami nem csoda, hiszen a jobb orrlikam mindig is bé volt dugulva az idegen föld porától, de ennek a balos ízlésterrornak immár vége. Majd így adta vissza a szót: „Na, lehet sivalkodni!”

Igen, jól olvasod. Ha mégse értenéd, lefordítom neked. Hasonló helyzetben te azt mondtad volna: Igen tisztelt Néném asszony, kédnek mi erről a becses véleménye?
Látod, jó Mikesem, milyen eszement gyorsasággal változik a nyelv? Ma már kérdőjelet se kell tenni a kérdőmondat végére. Kérdés van? Nincs!
Nem hiába írtam neked legutóbb, hogy mi már nem tudunk rendesen magyarul. Te eltörökösödtél Rodostóban, én meg hát… Engem még vizsgálnak. Valószínűleg elkínaisodtam, még mielőtt eltótosodhattam volna.”

Hizsnyai Tóth Ildikó írása teljes terjedelemben az Új Szó oldalán olvasható.