Hizsnyai Tóth Ildikó mikes.kelemen@ – 5. című írása az Új Szó kulturális-közéleti mellékletében, a Szalonban jelent meg:

“Kedves Öcsém, csak sebtében vetek le pár sort, éppen szabadságolok, nincs időm firkálgatni.

Nyári szabadságra gondoltam, természetesen, nyaralásra. Bár ezt a szót, te, 18. századi emberként, nem ismerheted. A „nyár” főnévből képeztük, és nagyjából azt jelenti, hogy akkor is utazunk, amikor nem muszáj. Élelmünk van elég, birodalmi ügyekben sem szükséges útra kelni, mert feltalálták az internetet. Csak úgy, kedvtelésből utazgatunk. Nem a tatár hajt miket, hanem a nyelv.

Mert ha létezik egy szó, akkor használjuk, ha pedig használjuk, akkor emlékeztetve vagyunk arra, hogy menni kell: Ti hol nyaraltatok idén? Már csak az a kérdés, hogy hol? És azt kell magyarázni, ha sehol. Szabadkozni, alibit gyártani. Ki az a hülye, aki önként mond le a mozgás szabadságáról? Ha pedig korlátoznak minket benne, hatalmas űr támad a felhőtlen szabadságunk kék egén – boldogtalanok leszünk, dühösek, jogfosztottak.

Ne kívánd tőlem, hogy ezt részletesen elmagyarázzam, mert egészen az ipari forradalomig kellene visszamennem az időben. Akkoriban kezdett ugyanis kiépülni a közlekedési hálózat, amit egyre szélesebb néprétegek tudtak igénybe venni, mert lett idejük, pénzük, útlevelük hozzá. Mire észbe kaptunk, már vezető gazdasági szektorrá vált a turizmus, tehát az állam is érdekeltté vált abban, hogy polgárai ne otthon, a lugas alatt pihenjék ki az éves fáradalmaikat.

A kollektív emlékezetünk viszont rövid. Elfelejtettük, hogy a tömegturizmus egy alkalmi hóbort volt az emberiség történetében. Lám, neked is magyaráznom kell, mint neologizmust, holott az öcsém vagy. Az öcsénk.

De látod-e, most még jobban megkevertem szegény fejed! Pedig mindössze annyit akartam kinyögni, hogy a nyelvünkkel olyan világot teremtünk, amelyben végletekig fetisizáljuk a legegyszerűbb dolgokat is, ugyanakkor azt már nem vesszük észre, hogy amire rácuppantunk, túltoltuk és kizsigereltük, az már nem ugyanaz a dolog. Megváltozott, végleg, beszélni is máshogyan kellene róla, ha érteni is akarjuk egymást.

– Ti hol őszöltök idén? – kérdezhetnék a tavalyi tapasztalatok után, végül is volt idő kiérlelni az őszi karanténban a külföldi nyaralások és a vírustörzsek szaporodása közötti rejtélyes kapcsolat mibenlétét. – Otthon, a kétszobás panelben, három online iskolással? Vagy anyátoknál a kerti házban? Hogy legalább a videóértekezlet alatt ne zavarjanak az izgága kölykök?

Nekem persze könnyű az anyanyelvem tisztaságát őrizni, a kínaiak szigorúan vigyáznak rá. Itt nincs kampányszerű nyaralás. Az éves szabadságukat holdújévkor veszik ki, ami hagyományosan a családok találkozási ideje. Ilyenkor kiürülnek a nagyvárosok, a több száz millió utas migrációja hetekre megbénítja az ország közlekedését. Tavaszi szünetnek hívják, chūn jiǎ, mert tavaszünnepnek is nevezik ezt a január–február fordulójára eső időszakot.”

Hizsnyai Tóth Ildikó tárcája az Új Szó oldalán olvasható teljes terjedelemben.