Gyurász Marianna Az útépítő című tárcanovellája az Új Szó kulturális-közéleti mellékletében, a Szalonban jelent meg:

“Dí-vad kilencven fokban hajló háttal fektette le a sorban következő járólapot, pár idegbeteg, szinte erotikus mozdulattal a helyére tuszkolta, aztán hátranézett, hány kupac emelkedik még mögötte, ami lerakásra vár; azt tervezve, hogy utána majd elnéz előre is, hogy ez a hány kupac vajon hány kilométer hosszan képes még elvinni Dé’esz irányába. Próbálta pártatlanul, objektíven (bár tudatosította, hogy ez némi redundanciát von maga után) mérni fel a helyzetet, vágyaitól megfestetlenül. Igazság szerint igazán kívánta már a hordó mákumot, amit az inspirátorok a munkanap végeztével többé-kevésbé ráfordítottenergia-arányosan kiosztottak ő és a kollégái között, akik a többi útelágazáson, túraösvényen, andalgóúton dolgoztak. És ha például kiderült volna, hogy a teste már elvégezte az egész mai napra szánt robotot, amíg ő nem figyelt oda, hát azért zseniálisan hálás lett volna, meglapogatta volna a jó öreg, végsőkig lojális test vállát meg egyéb porcikáit, és leült volna a legfrissebben lerakott lapra elrágni pár fej százszorszépet az inspirátorokra várva.

A kupacok viszont nem voltak kevesebben. Provokálón nyújtogatták a nyakukat a feje fölé, meg egymás fölé, mintha még ingatták is volna a fejüket az enyhe légáramlásban. Azt hitte volna, hogy a két hónapja lezajlott gerillaakció, a geniálisan kitervelt gyújtogatás, amit a Muzseónban hajtottak végre erősen rendszerellenes elemek, majd világszerte csökkent a felhasználható útelemek mennyiségén (Dí-vad természetesen senkit nem ismert, aki hallott volna róla, kik voltak ezek az elemek közelebbről, például nevesítve vagy arcilag, de olyan boldog könnyűség öntötte el telitetovált lelkét a sikeres akció hírének hallatán, hogy mindet meghívta pár slukk nargilére, ráadásul a kedvenc ámbraillatú dohányárujából). Ám nem ez volt az első hasonló eset Alekszandriában, és egyelőre ez a csapás sem bizonyult végzetesnek, legfeljebb újabb megtett lépésnek a lassú leépülés tanösvényén: pár napig akadozott az ellátás, de ezt úgy igazából sem a háta, sem a tenyere, sem a lelkiállapota nem érezte meg.”

Gyurász Marianna írása teljes terjedelemben az Új Szóban olvasható.