Gubis Éva A vakondos bögrébe című novellája a Dunszton jelent meg:

“Tiszta konyharuhát vesz ki, az anyja kezébe nyomja. A szokott helyre állítja a kart a csapon, fél pillanatot hezitál, érzi a kezén a tekintetét. Tol még kicsit rajta, szinte ütközésig a piros oldalra. Ezt kibírja, ez még nem égeti le a bőrét. Megengedi a csapot. Bevizezi a szivacsot, féldiónyi Jart nyom rá, háromszor rámarkol, a szivacs felhabzik. Nekitámasztja homlokát a mosogató feletti kredencnek, a zsíros foltnak a sötétbarna laminált lapon. Ez jelöli a helyét. Mint ahogy a hivatalokban is kijelölik a sorbanállás rendjét, matrica lábnyomokkal. Kérjük, itt sorakozzanak, ilyen közönként. Az ő homlokának a helye is ki van jelölve a kredencen. Öt centivel az övé fölött van még egy folt, kicsit mattabb, por fedte be. A volt férjéé.

A vakondos bögrével kezdi, az a kedvenc bögréje. Gondolkodik, miről beszélgessenek. Most legszívesebben csendben mosogatna. Intenzív volt a családi ebéd, elfáradtak a gondolatai. Jólesett becsukni a konyha ajtaját, csak a rokonok beszélgetésének moraja szűrődik be, nem érti, csak a hangsúlyokat hallja. Elindította a mosogatógépet, az még a hansúlyokat is elnyomja. Az anyja pár perccel utána nyitott be a konyhába. Egész nap a nyomában van, mint egy árnyék. Segítőkész, idegesítő árnyék. Külön meg kellett kérni, hogy csukja be maga után az ajtót. De hát így nem halljuk, miről beszélgetnek. Pontosan, felelte. A reggeli kávé kör alakban száradt a bögre aljára. Nem volt ideje beáztatni, már érkeztek a vendégek.

Igazán szívesen elmosogatok, töri meg a csendet az anyja. Te törölgess, úgyis jobban tudod, mit hová pakolj. Majd én mondom, hová, nyugtatja őt. Tudja jól, hogy ettől nem nyugszik meg. Egyszerűen nem akar másodhegedűs lenni a konyhában. Most így járt. Ez az ő háza, itt ő dirigál. Az anyja homlokának nincs kijelölt helye a bútorlapon. Olyan kicsi, hogy még a kredenc alját sem érné fel. Támasz nélkül előredőlne, lefejelné a portugál csempét.”

Gubis Éva novellája teljes terjedelemben a Dunszt oldalán olvasható el.