Gazdag József írt Csiffáry Gabriella A tábornok kertje. Híres magyarok szenvedélyei (Corvina Kiadó, Budapest, 2020) című könyvéről az Új Szó kulturális-közéleti mellékletében, a Szalonban:

“Híres magyarok szenvedélyeiről írt könyvet Csiffáry Gabriella levéltáros. Tudták, hogy Zrínyi Miklós sakkozott, Jókai Mór tarokkpartikat játszott, Bartók Béla pedig hegyet mászott?

Az első női sakkozó Magyarországon Mátyás király felesége, Aragóniai Beatrix volt; Zrínyi Miklós hadászati stratégiákat tanult a sakkjátszmákból, Benyovszky Móric gróf pedig kamcsatkai száműzetése idején vívott legendás partikat a helyi kormányzóval a bolserecki fegyenctelepen. 1936-ban fotóriport örökítette meg Karinthy Frigyes egyik sakkjátszmáját, az ellenfél Szabó László, a sportág országos bajnoka volt, Karinthy pedig remek tárcát írt az egyenlőtlen küzdelemről. (Sakkoztam a bajnokcsapat bajnokával; in: Színházi Élet, 1936. szeptember 13.)

„…a kártyába felejtkeztem bele”

A magyar irodalom nagyjai gyakran forgatták az „ördög bibliáját”, a kártyapaklit is: József Attila például reggelig tartó, szenvedélyes kártyacsatákat vívott a prózaíró Nagy Lajossal a Japán Kávéházban; élettársa, Szántó Judit keserűen jegyezte meg naplójában, hogy a költő gyakran még a házbérüket is eljátszotta egy-egy ilyen éjszakán. Nagy Lajos tisztában volt azzal, hogy a kártyafüggőség veszélyes addikció:

„A szakadatlan kártyázás rengeteg időmet emésztette föl, mialatt kártyáztam, megtanulhattam volna két nyelvet” – írta A menekülő ember című önéletírásában.

A kártya már II. Rákóczi Ferencnek is leküzdhetetlen szenvedélyévé vált. Franciaországi bujdosása idején például XIV. Lajos király jelentős tartásdíjat utalt ki Rákóczinak, de ez kevésnek bizonyult a fejedelem népes kíséretének az ellátására, Rákóczi néhány tisztje vélhetően ezért működtetett Párizsban játékbarlangot – tiltott „nyerekedő játékot” kínáló kártyaszalont –, melyet Hôtel de Transylvanie-nak neveztek el. „A nappal alvással és bőséges ebéddel telt, ezt kártyajáték, esetenként pedig színházi látványosság váltotta fel. […] Különösen a kártyába felejtkeztem bele annyira, hogy nappalaimat, de gyakran éjjeleimet is ezzel töltöttem” – olvasható Rákóczi emlékirataiban.

„Groggal nedvesíté torkát”

A kártya őszinte híve volt Liszt Ferenc is, aki két zongorakoncert között végigkártyázta az időt. Kortársai szerint Lisztet „a veszteség nagymértékben idegessé tette”, ilyenkor „kegyetlenül rosszkedvű” lett, ezért kártyapartnerei egy idő után már engedték, hogy nyerjen, és „az ő előnyére javították a szerencsét”. Lisztről, a „gyermekded természetű zeneóriásról” azt is följegyezték, hogy játék közben szivarozott, „és groggal nedvesíté mindig rekedt torkát”.
Tisza Kálmán, Magyarország 1875 és 1890 között hivatalban lévő miniszterelnöke a tarokk nevű kártyajátékot űzte. Visszaemlékezések szerint amikor záptojással dobálták meg őt a tüntetők az utcán, akkor előbb lemosta magáról a záptojás nyomait, majd az első kérdése arra vonatkozott, hogy összeállt-e már a szokásos társaság az esti partihoz – és sietett közéjük. Tisza állandó kártyapartnerei közé tartozott Jókai Mór, de nagy zsugás volt Mikszáth Kálmán is, akárcsak Krúdy, akinek az Otthon-kör (Írók és Újságírók Otthon Köre) volt a törzshelye, ahol hajnalig tartó kártyacsaták zajlottak, amelyeken Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Heltai Jenő és A Pál utcai fiúk szerzője, Molnár Ferenc is részt vett. „Nálunk a kártya nem szórakozás, nem is pénzkereset vagy nyereséghajhászás, hanem egyszerűen narkotikum. Kártyázunk, mert szegények vagyunk” – írta Molnár.

Gazdag József írása teljes terjedelemben az Új Szó oldalán olvasható.