Gazdag József írása az egyszervolt városról, Mariupolról a Vasárnapban jelent meg:
“A virágzó város
Az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol a háború előtt Ukrajna tizedik legnagyobb városa volt, 450 ezer lakossal. Majdnem akkora, mint Pozsony (vagy mint Debrecen, Szeged és Miskolc együttvéve). Nehézipari központ, két hatalmas vasgyárral.
A fiatal középosztály a nyugati orientáció híve volt, az idősebbek viszont nosztalgiával gondoltak vissza a Szovjetunióra: a kommunizmus, a mozgalmi énekek, a Vörös Hadsereg az egykori kohómunkások identitásának része volt.
Mariupol orosz ajkú város, ez azonban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója, Rácz András Oroszország-szakértő szerint nem jelenti azt, hogy a helyiek ne éreznék magukat ukránnak is. A posztszovjet térség lakosaira ugyanis a többes identitás a jellemző, és Rácz szerint úgy is lehet valaki akár ukrán nacionalista is, hogy az anyanyelve orosz, származását tekintve pedig etnikai görög (a háború előtt több mint 20 ezer görög élt Mariupolban). Akinek pedig az orosz identitása a legerősebb, az sem feltétlenül Putyin-párti.
Mariupol soknemzetiségű kikötőváros volt az Azovi-tenger partján: ukránok, oroszok, görögök, örmények és zsidók lakták
A helyiek jó viszonyt akartak ápolni Oroszországgal, de a békés együttélés esélye a Krím-félsziget orosz megszállásával szertefoszlott. Akkoriban ráadásul néhány hétre Mariupol is az oroszbarát szeparatisták kezére került, amit a város lakói traumaként éltek meg.
Az orosz katonai fenyegetés hatására erősödött meg a helyiekben az addig nem túl jelentős ukrán öntudat is. A 2020-as évekre Putyin Oroszországa végképp elveszítette vonzerejét. Mariupolban még az orosz identitásúak sem szívesen csatlakoztak volna a sokkal szegényebb donyecki szeparatista területekhez. Mariupol demokráciában akart élni.
Az utóbbi néhány évben a város látványosan fejlődött: a középületeket felújították, az utakat rendbe tették. Mariupol volt a mintaváros, szökőkutakkal, kávéházakkal, parkokkal, kulturális fesztiválokkal.
Frankofón kulturális fesztivál Mariupolban, 2019-ben
A város élvonalbeli futballcsapata a tavaszi szezonra készülve idén februárban 2:1-re legyőzte a Karpaty Lvivet, de akkor már érezhető volt a feszültség: a lakosság az elsősegélynyújtást gyakorolta, túlélőcsomagokat állítottak össze, a katonák pedig élelmiszer- és víztartalékokból spájzoltak be az Azovsztal vasmű földalatti alagútrendszerében.
Az ostromlott város
„Először azt hittük, villám csapott le. Aztán rájöttünk, hogy ezek rakéták, és bennünket lőnek” – emlékeztek vissza az ostrom kezdetére a helyiek.
A lakosság autókonvojokkal menekült. Aki tehette, elhagyta a várost. Az eredetileg 450 ezer lakosú városban alig több mint 100 ezren maradtak.
Mariupol csatatérré vált. Megszerzése azért volt kulcsfontosságú az oroszoknak, mert a városon keresztül vezet az összekötő folyosó az oroszbarát szeparatisták által ellenőrzött donyecki terület és a Krím-félsziget között.
Akik maradtak, azok leköltöztek a nyirkos, hideg, fűtetlen pincékbe. Fát vágtak, tüzet raktak, galambot ettek.”
Gazdag József írása a nyomtatott Vasárnap 2022/24. számában, illetve a Vasárnap honlapján olvasható.
