Gazdag József beszélgetett Hajdú B. István televíziós kommentátorral a Vasárnapban:
“Interjú Hajdú B. István televíziós kommentátorral, humorról, bakikról, reptéri bonyodalmakról és az angol–magyar 0:4-ről.
Melyik volt az első futballmeccs, amit láttál?
Azt nem tudom, de arra emlékszem, melyik volt életem első olyan tévés meccse, amelyet éjszakába nyúlóan megnézhettem: az 1978-as magyar–argentin. Törőcsiket és Nyilasit kiállították, 2:1-re kikaptunk, én pedig zokogtam.
Nyilasi később televíziós szakkommentátorként is dolgozott, kollégák lettetek.
Sőt: fociztunk is egy csapatban. Akkor derült ki számomra, hogy ha valaki zseniális futballista, a csapattársai is feljavulnak. Hirtelen én is azt éreztem, hogy tudok focizni. Pedig csupán annyi történt, hogy Nyilasi megteremtette a helyzeteket, nekem pedig csak be kellett passzolnom a labdát az üres kapuba.
Amióta figyeled a focit, ki volt a legjobb magyar játékos?
Nyilasi és Détári. A legtehetségesebb pedig Törőcsik. Értük érdemes volt kimenni a pályára. Az utóbbi évtizedekben már nem volt olyan futballistánk, akivel a magyar futballt azonosították volna külföldön. Ahogy Sevcsenkóról mindenütt a világon tudták, hogy ukrán, vagy Lewandowskiról, hogy lengyel, Hamšíkról pedig azt, hogy szlovák – ilyen magyar játékos nem volt. Sajnos. Mert lehet, hogy Királyt ismerték Németországban, Gerát pedig Angliában, de Spanyolországban már nem tudták, hogy kik ők.
Több mint harminc éve közvetítesz meccseket. A sportriporteri szakma megtanulható? Vagy ehhez adottság kell?
Van olyan része, ami tanulható. A nyelv helyes használata, a szókincs bővítése, idegen nyelvek elsajátítása, egyes sportágak szabályainak a megismerése. Felkészültnek kell lenni, ez az alap.
Harminc éve van a pályán, ezalatt – saját becslése szerint – közel háromezer meccset közvetített. (Fotó: Czagány Balázs/MTI)
Mi a legfontosabb sportriporteri erény?
Tudni kell, hogy kinél van a labda, és nem szabad eltéveszteni a góllövőt. S hozzá kell adnunk valami pluszt a vizuális élményhez.
A humorérzék mennyire fontos?
Az életben fontosabb, mint a közvetítés során. Egy kommentátortól nem elvárás, hogy humoros legyen. Ez futballmeccs, nem stand-up comedy. Ott elvárás, hogy legyenek poénok, és jókat röhögjünk. Itt, ha van poén, rendben van. Ha nincs poén, az is rendben van. A közvetítés színvonala nem ettől függ.
Vannak poénok, amelyeket előre felírsz magadnak? A humoristák azt állítják, a rögtönzésre is a legapróbb részletekig föl kell készülni.
Akadnak játékosnevek, amelyek lehetővé tesznek bizonyos poénokat, de az a tapasztalatom, hogy az előre megírt dolgok sosem sülnek el jól.”
