Gazdag József “Ami a tankönyvekből kimaradt”-sorozatában Márai Sándorról írt a Vasárnapban:

„A magyar nyelv a legerősebb kötés az életemben, minden más köd és lidérc.” (Márai Sándor)

Összeállításunkból kiderül,

• ki és miért jelentette föl Márait az Egy polgár vallomásai című memoárja miatt,
• mit gondolt Márai a Horthy-rendszerről és a kommunizmusról,
• melyik ismert magyar író támadta meg a Halotti beszéd című Márai-verset,
• mit írt róla az Új Szó a hetvenes években,
• hány cigarettát szívott naponta, és hogyan próbálta mérsékelni borfogyasztását,
• melyik amerikai elnök köszöntötte őt a születésnapján,
• és mit válaszolt Szepesi György rádióriporter becsmérlő szavaira.

Kassa nem magyar?

Grosschmid Géza kassai ügyvéd a csehszlovákiai magyar politikai élet meghatározó alakja. Gerinces, hajlíthatatlan ember. Amikor egyértelművé válik, hogy fiai közül Sándor és Géza is művészi pályára lép, a családi legendárium szerint azt mondja nekik: rendben, nem bánom, ha pojácát csináltok magatokból, csak ne az én nevem alatt. Az egyikből író lesz (Márai Sándor), a másikból filmrendező (Radványi Géza, a Valahol Európában című film rendezője).

Márainak már a középiskolában gondjai vannak, több gimnáziumba is beíratják (Kassán, Budapesten, Eperjesen), s bár az érettségit leteszi („egyszerű”, azaz elégséges minősítést kap), továbbtanulási ambíciói nincsenek – beiratkozik ugyan Budapesten az egyetem jogi karára, majd Lipcsében az Institut für Zeitungskunde hallgatója, de ez a gesztus csak aggódó szüleinek szól. Nem tanulni, hanem művelni akarja az újságírást, s a világ egyik vezető lapjának számító Frankfurter Zeitung munkatársa lesz. Huszonhárom évesen pedig megnősül – felesége a szintén kassai Matzner Ilona (Lola).

A trianoni döntéssel, Kassa elvesztésével soha nem békél meg. Megütközve olvassa a hírt, hogy a csehszlovák hatóságok leszedik Kassán a magyar utcatáblákat. „Az Orbán-torony nem magyar? A Kálvária-temető, ahol minden öregapám fekszik, nem magyar? Az utcát, ahol születtem, nem jelzik többé magyarul?”

Márai cikke a liberális Ujságban, 1933. október 15-én

Magát liberális konzervatívnak vallja, máskülönben öntörvényű különc, igazodási kényszer nélkül. Nem hajlik se jobbra, se balra. „Ha akarnám, se lehetnék más, mint magyar, keresztény, polgár és európai” – írja a Kassai őrjáratban. A liberális Újságtól 1936-ban szerződik a kor legjelentősebb magyar napilapjához, a mérsékelten konzervatív Pesti Hírlaphoz, ahol tárcáiért egy gyári munkás háromhavi fizetésének megfelelő honoráriumot kap.

Színházi körökben is sikere van, A kassai polgárokat a Nemzetiben mutatják be, a Kaland című színművét pedig Európa színpadain játsszák, Spanyolországtól Skandináviáig. Ünnepelt szerző, de ritkán ad interjút. Amit el akar mondani, azt megírja a könyveiben – minden mást fecsegésnek tart, s az alkalmi interjúk szerinte focistáknak, színésznőknek és politikusoknak valók.

Dolgozóasztalánál, háta mögött a Kassát ábrázoló metszettel

Egy polgár vallomásai

Márai a jómódú középosztály életét éli. Napjai így néznek ki: reggel a szobalány ébreszti, aki narancslevet és újságokat hoz be, és gurulós asztalkán betolja a reggelit (tea, vaj, lágy tojás, méz). Reggeli után írni kezd, aztán a garázsmestere előkészíti számára az autót, ő pedig fehér nadrágban és trikóban, kezében teniszütővel a Margit-szigetre indul, ahol az uszodában megdögönyözteti magát, beül egy kávéházba, délután alszik egy keveset, dolgozik egy keveset, este sétál vagy vendégségbe megy.

Regényíróként is népszerű. Olyannyira, hogy amikor egy közvéleménykutatás során arról kérdezik az embereket, kinek a könyvét vinnék magukkal egy lakatlan szigetre, a kortárs szerzők közül Márait nevezik meg a legtöbben. Pedig regényeit ő maga nem tartja sokra, később sem engedi, hogy megfilmesítsék őket – még A gyertyák csonkig égnek címűt sem, pedig halála után ez teremti majd meg a Márai-kultuszt, s válik több százezres példányszámú bestsellerré Európa-szerte.

Márai Sándor dedikál

A sikerekkel együtt járnak a támadások is. Amikor 1934-ben megjelenik az Egy polgár vallomásai, Márai egykori házitanítója, egy katolikus plébános magára ismer a regényben, és „sajtó útján elkövetett rágalmazás vétsége miatt” feljelenti a szerzőt.

Elmarasztaló véleményét a katolikus egyház kassai képviselői is alátámasztják, a vádirat szerint Márai könyve „züllesztő”, „destruáló szellemű”, „súlyosan szemérmetlen és erkölcstelen”. Csaholva támadja őt a szélsőjobb is, az Új Magyarság című lapban Márait „zsidóbérencnek”, művét „kórosan exhibicionistának” nevezik.

Nehezen bocsájtják meg Márainak a Röpirat a nemzetnevelés ügyében című pamfletjét is, ahol azt írja: ha felelősséget érzünk nemzetünkért, akkor csakis az egyetemes művészi mércével mérhető alkotásokat ismerhetjük el magyarnak, nem pedig a zsinóros dolmányt viselő, buggyos gatyába és árvalányhajas jelmezbe bújtatott kispolgári giccset.

A tehetségtelenek bosszúja

A Horthy-korszak utolsó éveit Márai a minőségellenes ressentiment korszakának, a tehetségtelen, frusztrált, félművelt átlagemberek bosszújának nevezi.”

Gazdag József írása teljes terjedelemben a nyomtatott Vasárnap 2022/7. és 2022/8. számában, illetve a Vasárnap honlapján olvasható.