
Tallér Edina a Szépírók Társaságán belül létrejött női érdekvédelmi csoport, a SZÍN egyik munkatársa. A Ms. Columbo Live! sorozat keretén belül 2021. június 18-án Határátlépések – női írók és az abúzus címmel kerül sor kerekasztal-beszélgetésre Czinki Ferenc, Deres Kornélia, Németh Gábor, Tallér Edina és Wirth Judit részvételével, moderátor Karafiáth Orsolya.
Az irodalmi életet az elmúlt időszakban több olyan eset is megrázta, amikor nyilvánosságra kerültek információk abúzusról, molesztálásról, hol az áldozat, hol az elkövető jóvoltából. Csak az utóbbi évekre lenne jellemző a zaklatás, vagy korábban egész egyszerűen nem lehetett beszélni ilyen témáról?
Erről a témáról sohasem lehetett beszélni. Sem korábban, sem ma. Erről a témáról a közvetlen áldozatnak borzalmas megpróbáltatás beszélni, épp ez a tény bátorítja fel a bántalmazókat. Bár első blikkre úgy tűnhet, ma már könnyebben felszínre kerülnek a zaklatási ügyek, az áldozatok hamarabb nyílnak meg, mint korábban, és könnyebben kérnek segítséget, mint mondjuk 2017 előtt, én azt gondolom, a bántalmazottak döntő többsége ma is néma marad, fél és szégyelli magát. Abban sem vagyok biztos, hogy a lényeges többségnek segíthet a feloldásban, feldolgozásban, megnyilatkozásban, ha időnként egy-egy feltárt, leleplezett, „precedensértékű” botránytól hangos a sajtó. A döntő többség csendben, megalázottan és rémülten nézi végig a felkapott botrányokat, és még inkább elbizonytalanodik, még inkább elzárkózik, titokban tartja a sérelmeit, mert attól fél, hogy „mindenki megtudja”, és őt soha többé nem veszik komolyan. A SZÍN munkacsoportja épp ezen okok miatt is gondolja úgy, hogy a hosszútávon hatékony megoldást egy etikai kódex megalkotása jelentheti. Nincsenek releváns kutatásaink arról, hogy ma vagy tíz-húsz évvel ezelőtt voltak-e gyakoribbak a zaklatási ügyek, de egyetlen ügy is több az elfogadhatónál. Nagyon fontos tehát a megelőzés. Egy ilyen szabályzati rendszer az egész alkotói közösségünknek nyújt támogatást, segítséget és védelmet. A bántalmazókat visszatartja, ha tudatában vannak annak, hogy szabályt sértenek és szankciókra számíthatnak, az áldozatok pedig biztosak lehetnek abban, hogy nincsenek egyedül, egy egész közösség áll mellettük. Fontos az is, hogy ha van szabályozás, akkor ez nem csak az áldozatokat védi, hanem lehetőséget adhat az esetleg alaptalanul megvádolt személynek is a védekezésre.
Számomra megdöbbentő és letaglózó volt, amikor a Szépírók Női Érdekvédelmi Fórumának beszélgetésein egy párhuzamos irodalmi világ kontúrjai bontakoztak ki. Nem látom át teljesen, nem tudok neveket, történeteket, hiszen csak kívülről látok rá, de szinte biztos vagyok benne, hogy a Ti belső köreitekben nagyon is konkrét nevek hangoznak el, kitől kell félni, ki molesztál rendszeresen másokat, többeket. Rendszerszintű problémáról van szó, vagy csak néhány egyénről, aki így viselkedik?
Mint mondtam, egyetlen eset is több az elfogadhatónál, de sajnos a SZÍN munkacsoportjához jóval több bejelentés érkezett. Minden esetet szigorú titoktartás mellett kezelünk. Fontos hangsúlyozni, hogy mi négyen, Hidas Judittal, Mécs Annával, Tóth Kingával elsősorban a női írók szakmai érdekvédelméért dolgozunk, zaklatási ügyekben nincsenek kompetenciáink. Nem is áll szándékunkban ilyen jellegű ügyekben bármilyen szinten is eljárni. Viszont közös feladatnak és felelősségnek tekintjük, hogy azon dolgozzunk, hogy a jövőben ne lehessenek hasonló ügyek. A közelmúltban végzetünk egy kérdőíves felmérést, mely szerint az etikai kódex létrehozása az egyik legfontosabb feladat a tagjaink szerint. Mi már az első bejelentések után felvettük a kapcsolatot több szervezettel, így a NANÉ-vel is, hogy tájékozódjunk, hogyan lehet kezelni és a jövőben megelőzni ezeket a helyzeteket. Jelenleg ott tartunk, hogy előkészületben van már egy etikaikódex-tervezet, ami a részletek kidolgozására és a Szépírók Társasága elfogadására vár. Közös érdekünk, hogy ez a szabályozás minél hamarabb realizálódjon. Sajnos ez itt nem egy párhuzamos irodalmi világ kontúrja, hanem nagyon is a valóság. És az valóban letagadhatatlanul rendszerszintű probléma lenne, ha ezt a helyzetet nem hivatalosan, az egész közösség előtt és támogatásával kezelnénk, hanem pletykák és mendemondák mentén próbálnánk figyelmeztetni egymást, hogy kitől kell tartani és ki kit molesztál.
Tóth Kinga azt nyilatkozta egy interjúban, hogy az abúzus „Jelen van a táborokban, a felolvasásokon, a rendezvényeken. Mi is tudunk ilyen esetekről, köztünk is vannak, akik átéltek hasonlót, engem is molesztáltak, és tudok másokról is, akikkel ez megtörtént. Az én esetemben ez egy korábbi dolog, nekem sem volt kihez fordulnom, és sok évbe telt, mire beszélni tudtam arról, hogy molesztált egy kollégám.” El tudod képzelni, hogy egy ilyen interjú után megkeresi a kolléga, és legalább bocsánatot kér?
Nem vagyok szakember, nem tudom megítélni, hogy egy-egy esetnél mi jelenthet igazi feloldozást és feloldást, melyik eset mennyire súlyos, kik és hányan vétkesek abban, hogy előfordulhatott. Akit bántalmaznak, az áldozat. Megtörtént vele, aminek sohasem szabadna megtörténnie. A legfontosabbnak ebben a kérdésben azt tartom, hogy minél hamarabb megszülessen a szabályrendszer, melynek a megelőzésben lesz hatalmas szerepe.
Mire jó egy ilyen kerekasztal-beszélgetés? Gondolod, hogy a téma verbalizálása automatikusan maga után vonja a helyzet változását? Egy etikai kódex elfogadása, mint arról szó esett, tényleg megoldást jelent? Az eddigi zaklatók megváltoznak?
Az, hogy beszélünk és közösen gondolkodunk erről a problémáról, máris egy hatalmas változás a korábbiakhoz képest, nem? Az erről való közös gondolkodás és beszélgetés nyilván csak az első lépés, de nagyon fontos minél többször elmondani, hogy az etikai kódex és az etikai bizottság a lehető legbékésebb megoldás lehet ebben a kérdésben, mert a jövőre tekint és megóvja a szakmát az olyan botrányoktól, amelyek nem biztos, hogy a megfelelő célt érik el. Másrészt pedig az áldozatok sokszor azért nem szólnak, hanem csendesen elszigetelődnek vagy teljesen elhagyják a pályát, mert azt érzik, hogy egyedül vannak. Az etikai kódex léte, sőt már az is, hogy beszélünk róla, egyfajta kiállás is az áldozatok mellett. Fontos, hogy tudják, nincsenek egyedül. És én bizakodó vagyok. Meggyőződésem, hogy visszatartaná a zaklatók egy részét, ha tudnák, hogy konkrét szabályokat hágnak át és szankciókra számíthatnak, amennyiben fény derül a tettükre.