Csehy Zoltán írt kritikát az Élet és Irodalom Ketten egy új könyvről című rovatába Kukorelly Endre: Istenem, ne romolj (Kalligram Kiadó, Budapest, 2021, 169 oldal, 3500 Ft) című kötetéről:

“Kukorelly költészetében rendszerint a köznapi, a triviális, a minden értelemben prózai változik át költői szöveggé, miközben a látszatnaivitás vagy csevegő könnyedség egyre fajsúlyosabbá terhelődik. Az olvasót csapdába csalja a látszat, s maga is elámul, amikor a vers végére érve úgy érzi, hogy Kukorellynél kevés agyafúrtabb költő van, hogy az összkép, az összhatás enyhén szólva is parádés. Ezt a beavatási rituálét minden egyes Kukorelly-vers képes újra meg újra eljátszani: felkínálja a sétát a könnyed, ismerős, szinte tapintható közvetlen benyomások terepéről a mélységbe, az örvényszerűen megnyíló belső univerzumba, mely a leginkább egy önreflexív kivetüléseibe belezavarodó tükörrendszerhez hasonlít.

Kukorelly költészetében rendszerint a köznapi, a triviális, a minden értelemben prózai változik át költői szöveggé, miközben a látszatnaivitás vagy csevegő könnyedség egyre fajsúlyosabbá terhelődik. Az olvasót csapdába csalja a látszat, s maga is elámul, amikor a vers végére érve úgy érzi, hogy Kukorellynél kevés agyafúrtabb költő van, hogy az összkép, az összhatás enyhén szólva is parádés. Ezt a beavatási rituálét minden egyes Kukorelly-vers képes újra meg újra eljátszani: felkínálja a sétát a könnyed, ismerős, szinte tapintható közvetlen benyomások terepéről a mélységbe, az örvényszerűen megnyíló belső univerzumba, mely a leginkább egy önreflexív kivetüléseibe belezavarodó tükörrendszerhez hasonlít.

A megbámult csinos lány „nem is olyan szép”, ráadásul „mintha kukázna”. A vers sem szükségszerűen „olyan szép”, s néha kukázik is, előkeres valami kacatot, például azt, hogy „a haza fonnyada”. És a vers végére annak rendje és módja szerint el is fonnyad. Közben a költő, aki valószínűleg elborzad e szó hallatán, a nagy szimultán zajlások közepette versben beszélő, depatetizált férfi karakteréből szól ki, aki szereti, ha elkalandozik a figyelme, aki az esendő elfogódottságok beismerése mellett képes a korrekcióra is: „ez nem cigánysor, nincs / semmi cigánysor, / csak úgy leírtam”. Mégis ez marad meg a legtovább az olvasói tudatban, a „rossz” asszociáció: a csak úgy leírás Kukorelly védjegye, mert a létezés lényegéből „ez-az látszik”.”

A kritika teljes terjedelemben – a reklám megtekintése után – az Élet és Irodalom oldalán olvasható.