Az Élet és Irodalom közli Csehy Zoltán kritikáját Frank O’Hara: Töprengések vészhelyzetben című kötetéről, amelyet Gerevich András és Krusovszky Dénes fordított magyar nyelvre, az eredetivel egybevetette Orzóy Ágnes. Csehy kitér az amerikai költő helyére, poétikájára, valamint műfordításelméleti kérdésekre is felhívja az olvasó figyelmét.

“O’Harát avantgárd költőnek mondják, én nem látom ezt az avantgárdot, még a „kiáltás típusú” neoavantgárd programpoézis lelkülete is elszállt a Töprengések vészhelyzetben című kötetből, de talán a teljes életműből is. A Sziget Könyvkiadó szép költészeti sorozatának Beatköltők című antológiájába Ferencz Győző hét O’Hara-verset válogatott be: Nagy László, Somlyó György és Kántor Péter fordításait. Mivel O’Hara költészete a beatköltészet pszichedelikus extatikusságától és akciólendületétől idegen, különleges szigetnek hat még ebben a kötetben is. Bakucz József 1972-ben írt szellemes amerikai helyzetjelentésében az Új Látóhatár hasábjain O’Harát a „Kompulzív Riporterek” költői csoportosulásához sorolja, és elkülöníti mind a Ginsberg-címkés „Polémikus Üvöltők”, mind a „Vallomásos Szenvedők” irányzatától. Noha Bakucz nem hagyományos irodalomelméleti fogalomkészletet használt, alighanem ő találta meg a legjobb terminust arra a költői programra, ami az O’Hara-versekből sugárzik. A „kompulzív riporter”, fejtegeti Bakucz, saját életkörülményeinek fanatizmusából csinál költészetet, s miután fordít egy remek passzust O’Hara egyik költeményéből, megállapítja, hogy O’Hara „költészete úgy hat az olvasóra, mint egy lakonikus napló, amit valami öreg fiatalember írhatott egy száraz esztendőben”. Kalász Márton egy (Irodalmi Szemle, 1968/4) és Gergely Ágnes több (Nagyvilág, 1980/8) O’Hara-magyarítást is jegyez: ezek a szövegek is remekül illeszkednek a Bakucz-féle riporterparadigmába.”

A teljes szöveg az Élet és irodalom oldaláról tölthető le reklám megtekintése után.