Csanda Gábor Valami nincs rendben. Napló című írása a Vasárnapban jelent meg:
“Aztán a gép néha azt írja, frissítésre van szüksége. Nekem is. De ebben is megelőz, mert olykor meg azt írja, hogy már készen is állnak a frissítések, újraindíthatom a gépet. Én is kész vagyok frissülni. Haladni a korral, és újraindulni, rajtam ugyan ne múljon.
Minap olvasás közben feleségem (én olvastam) egy lejárt szemránckrémet kent a gatyás szemem alá, mert kezdett hasonlítani Mensáros Lászlóéra. S hogy úgymond ne menjen kárba a krém. Nem dob ki semmit. Engem se. Bár, előfizetője vagyok a Vasárnapnak, ilyen szempontból be vagyok biztosítva: hacsak (majdnem azt írtam: amíg) az ördög el nem visz, van hol lehajtani a fejem. (Vannak láncaim a szavakból, jók, jók, jók.)
Valami nincs rendben. És bennem lehet a hiba. Különböző kényszereknek engedelmeskedem. Jómúltkor zoknit vettem magamnak az élelmiszerboltban. Mentségemre szóljon, még az tűnt a legfrissebbnek. De minek nekem zokni, mikor otthon tele a fiók? Hová készülök? Mi ez a mehetnék a lábamban? Egy másik lehetőség: olyan világ jön, hogy hiánycikk lesz a zokni? Mára bármi elképzelhetővé vált. Faludy György szerint a hosszú élet titka, hogy az ember nem húz s nem visel zoknit. Márpedig ő sokat próbált ember volt, tudott ezt-azt a világról. Egy próbát biztos megér. „Eladó nem használt, negyvenhármas szürke zokni, rászorultnak ingyen elvihető.” Van egy verse (Faludynak), az a címe, hogy Tanuld meg ezt a versemet. Így, felkiáltójel nélkül. És tényleg olyan, hogy érdemes megtanulni. Aztán ha nincs más, csak mondjuk egy cella, az is sivár, könyvet nem adnak be, vagy mert így döntöttek, vagy mert nemsokára könyv se lesz, akkor az ember ezt a verset mondogathatja, körbe-körbe. Meg mind a többit, amit valaha megtanult, s legalább pár sorát fel tudja idézni. Vagy a ritmusát. Aztán ahhoz már szerencsés esetben beúszik a szöveg is.
Bekenjük a gatyát, mondja megint. A múltkor is ezzel jött, akkor is értetlenkedtem. A szemem alatti gatyáról beszélt, nem arról, ami rajtam volt, csak én nem fogtam fel, mint ahogy most sem. Mért kennénk be? És mivel? Mondja, hogy reménytelen eset vagyok, s ha ez így folytatódik, lassan nem fogok hazatalálni, ezért jobb lesz, ha nem is megyek sehová. Aha, gondolom, akkor ezért vehettem a zoknit: legyen miben elmennem. Majd megnézem, van-e a telefonomban olyan program, amely szükség esetén hazavezet. Biztosan van. S remélem, előbb-utóbb fel fogják találni, hol raktározza az ember az emlékeit, az ötven évvel ezelőttieket meg a tegnapiakat is. Meg a csekélyke tudását. Hogy bármikor bármi lehívható legyen róla. De lehet, hogy már feltalálták, és olvastam is róla, csak elfelejtettem, mikor és hol. Nesze neked, szép új világ. Nehogy már a számítógép irányítsa az életet. Arra van az ember, noha nincs valami rendben.”
A teljes szöveg a Vasárnap oldalán olvasható el.
