Bartalos Tóth Iveta One way ticket című tárcanovellája az Új Szó kulturális-közéleti mellékletében, a Szalonban jelent meg:

“Apám minden reggel munkába menet ki­biciklizett a vasútállomásra. Kopott járgányát az épület vizeletszagú, foltos falának támasztotta, a fedett kinti váró kékre festett vaskorlátjának dőlt, egy szál cigit vett elő a jobb zsebéből, rágyújtott, az elégett gyufaszálat pedig a márványmintás, műkő virágosládába dobta. A kiszáradt növények helyén cigicsikk, kiköpött rágógumi, összegyűrt vonatjegy, na és persze apám elégett gyufaszálai virágoztak. Az első slukkot hosszasan lenn tartotta, hagyta, hogy kitöltse, átjárja, majd ábrándos tekintetével felnézett, és nagy lendülettel kifújta a füstöt az ég felé. Nem zavarta senki, én is csak az épület sarka mögül lestem. Néha összeszedtem a bátorságomat és mellé szegődtem. Kedvesen rám nézett, cigiszagú jobb kezével megsimította a fejem, majd mesélt nekem a vasútról, a sínekről, amelyek akár egy óriási kígyó körbetekerednek az egész világon.
– Elég egyszer felszállni egy vonatra –  mondta csillogó szemmel – mondjuk itt, a faluban és bárhova eljuthatsz. Bárhova, érted?
– Hova mennél? – kérdeztem, és apám a nagyvárosról beszélt, Pozsonyról, ahol sok a lehetőség, van mozi és Prior áruház, a Duna ligetfalusi oldalán Lunapark, amely bár nem olyan nagy, mint a bécsi Prater, de ez is vidámpark, ez is számít, magam is láthattam egyszer, amikor arra jártunk. Villamosok, trolik, buszok szövik át a várost, az emberek égig érő, magas házakban laknak, újakban, nem olyan foltozottakban, amilyen a miénk, és van munka, sok munka! Fizetés, nem alamizsna. Azt mondta, Pozsonyban megbecsülik a jó munkást,  nem úgy, mint itt, ahol ő csak egy mindenes.
– Mi az a mindenes, apu? – kérdeztem.”

Bartalos Tóth Iveta tárcanovellája teljes terjedelemben az Új Szóban olvasható.