Bartalos Tóth Iveta Kilenc hatvan című novellája az Új Szó kulturális-közéleti mellékletében, a Szalonban jelent meg:

“Most nézd meg, hogy hasonlítanak szegény szerencsétlenre, – mondta a járdán beszélgető két idős néni közül az egyik a másiknak, ahogy elhaladtunk mellettük.
– Olyan fiatal volt még, Isten nyugosztalja – válaszolta az utóbbi, mire mindketten keresztet vetettek, majd kopott biciklijükre támaszkodva továbbmentek.
Mi akkorra már a cirkusz pénztára előtt álltunk, a délutáni égbolt egyre sötétebb lett, a sátor tetején a piros-fehér háromszög alakú zászlót kifeszítette a viharos szél. A levegőben pattogatott kukorica sós illata szállt, vadul nyerítettek az állatok, amelyeket izgalmas volt magunk elé képzelni, ahányszor elsétáltunk a cirkusz előtt, most azonban mégis rettegtünk tőlük, tőlük és mindentől, ami ismeretlen volt, mert bár csak nyolc- és kilencévesek voltunk, annyit megértettünk ebből az egészből, hogy félárvák lettünk.

Sosem jártunk még cirkuszban, de anyu tegnap megígérte, hogy eljöhetünk. Joli néni két jegyet és két Vanda nápolyit kért, a pénztárosnő jobbra csücsörített ajkával kifújta a cigifüstöt és azt mondta neki: kilenc hatvan. Jobb mutatóujjával a cigire ütött egyet, a hamu a földre esett. A sátorba léptünk, piros füst kavargott a levegőben. A lábunk alatt kiszáradt fű, Joli néni keze a vállunkon, a gyomrunkban izgalom és félelem keveredett, kezünkben az ezüst papírba csomagolt Vanda, miközben folyamatosan mentünk előre, egészen az első sorig. Ott megálltunk, a gyerekek ránk néztek, arrébb csúsztak a padon, gyertek, mondták, menjetek, mondta a tanító néni, a fülembe súgta, hogy kilenc hatvan, megpuszilta a homlokom, intett, és gyors léptekkel kisietett a sátorból.”

Bartalos Tóth Iveta novellája teljes terjedelemben az Új Szó oldalán olvasható.