“Kezdődik – gondolja a férfi. Mindig ugyanez van, mindig ugyanez. Mindig más a hibás, mindig az előző szerelő, mindig Te, mert hülyékkel szerelteted a kocsit, egyáltalán, miért nem magad szereled, miért nem értesz hozzá?! Miért kell nekünk mindenhez szerelőt hívni, miért nem tudsz kicserélni egy rohadt biztosítékot, miért nem értesz semmihez, rendes állásod sincs, anyámnál még a nyikorgó konyhaajtót sem tudtad megolajozni, ahhoz is a szomszédot kellett áthívni, minek is mentem hozzád… A férfiban egymás után tolulnak fel felesége mondatai, a mindig ugyanazon a panaszos, siránkozó hangon előadott végtelen zsolozsma, újabban mindig ez van, minden kényelmetlen helyzetre így reagál, a húsz éve nyelt megaláztatás utat keres magának, jönne kifelé, agresszívvá teszi, kiszámíthatatlanná, gyanakvóvá, mindig azt várja, hogy mikor éri újabb sérelem, a kis piros Punto is, mintha csak azért előzte volna ma meg, hogy beintsen neki, lám, még vezetni sem tudsz, még egy rendes kocsira sem telik, a fülében dübörög a vér, az agyában zakatolnak felesége panaszos szavai…”

Bárczi Zsófia Idegzsába 3. című novellája az Irodalmi Szemle oldalán olvasható.