Lesi Zoltán és lengyel fordítója, Daniel Warmuz volt a varsói Magyar Kulturális Intézet vendége 2022. március 3-án. Beszélgetőtársuk Natalia Malek lengyel költő, a beszélgetést Dusza Alexandra tolmácsolta lengyelre. A rendezvény középpontjában Lesi Zoltán Magasugrás (PRAE.HU, Bp., 2019) című kötete került, illetve annak Daniel Warmuz által elkészített lengyel fordítása – Skok Wzwyż (Dom Literatury w Łodzi, 2021).

A beszélgetés – amelyet egy Csehy Zoltán-kritikából vett idézettel reklámozott az esemény Facebook-oldala – kísérőrendezvénye egy kiállítás volt, mely a kötet kétdimenziós kiterjesztéseként működött, továbbá az azt kísérő felolvasás – a hanggal mint harmadik dimenzióval.

A beszélgetést Lesi azzal kezdte, hogy mindig is rettenetesen zavarta, hogy folyton igazolni kell az identitásunkat – hogy valaki lengyel, hogy magyar, hogy zsidó, hogy nő, férfi… Az identitásnak ez a kényszeres visszaigazolása, illetve annak dekonstrukciója, 20. századi elnyomó kulturális gyakorlatként való felmutatása a kötet egyik fontos vonulata, tehetjük hozzá. Mint megtudhattuk, Lesi “dokumentarista líra”-ként értelmezi saját költészetét, amelyet talált tárgyakból konstruál meg. Natalia Malek ennek kapcsán a költőnek mint levéltárosnak és történésznek a munkájára kérdezett rá, és valóban: Lesi archívumokban is keresgélt, régi újságcikkek jelentették számára az inspirációt és az élményforrást.

Egy következő kérdés a sport témáját érintette: Lesi kötetének főszereplői ugyanis olyan, jelentős eredményeket elérő sportoló nők, akik női identitás megkérdőjeleződött pályájuk során – vagy férfiként, vagy transzszexuálisként “lepleződtek le”, illetve szégyenítette meg őket a közeg. A férfi és nő közti határvonalak problematizálódása e sorsok tragédájának fő oka – mint például a lengyel Ewa Kłobukowskáé, aki megbukott a korban szokásos kromoszómateszten, “szexteszt”-en, eltiltották, megszégyenítették, eredményeit eltörölték – majd nem sokkal ezután egészséges fiúgyermeknek adott életet…

Hogyan dolgozol a műfordítóiddal? – kérdezte Natalia Malek, s a válaszból megtudhattuk, hogy a kötet német fordítójával szinte mondatonként haladtak, a német nyelvű egykori újságcikkek magyar verssé adaptálása, majd ezek visszafordítása bonyolult művelet volt. Daniel Warmuzzal hasonlóan inspiratív volt a közös munka, a lengyel műfordító kérdései visszahatottak magára a kötetre is.

Ennek kapcsán jegyezte meg viccesen Warmuz, hogy “Soha ne fordítsatok olyan szöveget, aminek még nincs autorizált végső formája!”, mert – tehetjük hozzá – valószínűsíthetően végtelen szövegjáték lesz belőle, amely rendkívül megterhelő számára. Warmuz arról is beszélt, milyen problémát jelentett számára a magyar és a lengyel nyelv eltérő grammatikai rendszere: míg a magyarban nincsenek nemek, addig a lengyelben igen. Ennek kapcsán azt jegyezhetjük meg, hogy fiatal kora ellenére rendkívül tapasztalt műfordítóról van szó, aki hasonló kérdéssel Kiss Tibor Noé Inkognitó című regényének fordítása során is szembenézett már, és azt is kivételes kreativitással oldotta meg.

A beszélgetés végén azt is megtudhattuk, hogy a kötet versei nemcsak dokumentumok, hanem különféle álhírek felhasználásával, keverése nyomán jöttek létre. Ennek nyomán jegyezte meg viccesen Natalia Malek, hogy bizonyos nézőpontból maga a költészet is egyfajta álhír, az álhír metaforája. Ehhez csak azt tehetjük hozzá, hogy a költészet esetében a “manipuláció” célja nem az irányítás, az olvasó gondolatok nélküli géppé alakítása, hanem épp ellenkezőleg: a felszabadítás, az érzékek kiélesítése. (Németh Zoltán)