Mokos Attilával Jakubecz László beszélgetett a Pátria Rádióban


Mokos Attilával Jakubecz László beszélgetett a Pátria Rádióban. A beszélgetés a Pátria Rádió honlapján hallgatható meg.

“A beszélgetésben szó volt:

  • Horgászási élményekről és arról, lehet -e horgászás közben szöveget tanulni.
  • Arról, hogy mit érzett akkor, amikor harmadszorra sem vették fel a színművészeti főiskolára.
  • Hogy mit érzett akkor, amikor miután negyedszerre végre felvették, elsőéves főiskolásként kitört a bársonyos forradalom.
  • Hatalom és Egyén viszonyáról…
  • Arról, hogyan viszonyul ahhoz, ha a hatalom akarja megmondani, mi a jó művészet és mi nem.
  • Miért fontos, hogy a kultúra szabad legyen és mi a színház feladata.
  • Hogyan viszonyul a díjakhoz és kitüntetésekhez, s hogy szeret -e reflektorfényben lenni a civil életben.
  • Hogyan viszonyul a negatív kritikához.
  • Arról, miért a MATESZ-hez akart leszerződni, s hogy elvágyódott -e valamikor Komáromból.
  • Hogy élte meg azt az időszakot, amikor a legsötétebb mečiari-időszakban egy éven át megbízott igazgatóként vezette a Jókai Színházat.
  • Arról, hogyan próbálta meg az akkori államhatalom ellehetetleníteni az intézményt.
  • Egy különleges találkozásról, amely megerősítette őt abban, hogy jó úton jár, és a durva zsarolások és fenyegetések ellenére is ki kell tartania.
  • Arról, hogy vágyott -e még a történtek után vezetői pozícióra és hogy szerinte milyen egy jó vezető.
  • Filmes karrierje nehéz kezdeteiről, és arról, nem bánja -e, hogy gyakran találják meg a negatív szerepek.
  • Az idei év kihívásairól.
  • Arról, ha választhatna, milyen szerepet játszana el szívesen.
  • S végül arról, kereknek érzi -e eddigi pályáját.”