Dívák a színpadon és a kamera előtt. Bandor Évával és Kerekes Vicával Finta Márk és Molnár Csaba beszélget a Napunkon. A beszélgetés meghallgatható, illetve teljes terjedelemben elolvasható a Napunk online felületén.
“A Rendezői változat szlovákiai magyar filmes podcast harmadik adásában Molnár Csaba filmrendező és Finta Márk, a Napunk újságírója két dívával beszélget.
Bandor Éva és Kerekes Vica arról is beszél:
- milyen gyerekkori emlékeik vannak a moziról és a színházról;
- mi a különbség a filmes és a színházi színészkedés között;
- használtak-e már műkönnyeket forgatáson;
- miért gondolják azt, hogy nem létezik szlovákiai magyar film;
- és hogy mit csinál zavarában egy szlovákiai magyar színésznő, amikor Jesse Eisenberggel forgat.
Molnár Csaba: Komáromiként számomra alap volt, hogy Évi a színházhoz tartozik. Játszottam ott még gyerekszínészként, ismertük egymást, így meg mertem kérni, hogy gyere el játszani az egyik első filmembe, amit még az egyetemen csináltam. Egy ufót játszottál. Ott térdeltél egy ágyon, pizsamában, ufó-hangokat kiadva…
Bandor Éva: Ezek a kihívások, fiatal rendezőkkel, főiskolai hallgatókkal, mindig nagyon ígéretesek és izgalmasak. Már nagyon sokszor csináltam ilyet, és szerintem mondjuk olyan tizenötből kettő volt olyan, amire azt mondtam, hogy nem kellett volna elvállalni. A mérleg inkább afelé megy, hogy ez mindig egy izgalom, egy kihívás és egy jó kis inspiráció. Még akkor is, amikor ufóként kell visongani, valami ágyon térdepelve.
MCS: Vica, az első találkozásom veled… A Tenkrát v ráji című filmnek a forgatása volt, és tudtam, hogy te vagy a főszereplő. Előtte csak magazinokból, címlapokról ismertelek, és gondoltam, hogy Vicának lesz egy trélere, hat asszisztense… Ehhez képest, mentem a tátrai büfébe, és ott ül Vica, szorongat egy meleg teát. Nekem ez egy kedves élmény, hogy onnantól fogva, hogy leültem melléd, három perc múlva jutottunk el oda, hogy Rabecz Pistit ismerjük mind a ketten, és milyen jó srác, és ilyen földi hangulatom lett hirtelen. Emlékszel?
Kerekes Vica: Igen. Magyarországon soha nem éltem meg azt, hogy van lakóautóm, de a cseheknél azért ez ott van. Van, aki beleíratja a szerződésbe. Én nem szoktam erre gondolni. Nem az a legfontosabb számomra, hogy legyen lakóautóm, és akkor majd én ott úgy jól elleszek, csak ne kelljen az összes többi halandóval találkoznom, érintkeznem. Nekem ez csodálatos volt, ilyenkor mindig azt érzem, hogy vannak a szlovákok, vannak a magyarok, vannak a magyarországi magyarok, és vannak a szlovákiai magyarok… Tudod, hogy ki honnan jött.
MCS: Márk, neked mi az ősélményed a hölgyekkel?
Finta Márk: Évit tényleg ősrégóta ismerem. Az első élményem vele kapcsolatban az 1992-es Jókai színházas A padlás volt.
BÉ: A kölyköt játszottam benne.
FM: Én meg kölyök voltam. Hétévesen rendkívül oda meg vissza voltam A padlásért. A kazetta is megvan még, csak már nincs min lejátszani. Nagyon szuper volt, hogy felénekeltétek a dalokat, és kiadtátok, és ez terjedt a szlovákiai magyarság körében. Vicával pedig inkább azt a történetet mondanám, amikor nagyon reméltem, hogy találkozunk, és nem találkoztunk. A 2010-es évek legelején volt egy olyan tervem néhány emberrel, hogy a Selye János Egyetemen csinálunk egy színjátszó csoportot, egy műhelyt, ahol csinálunk mindenféle előadásokat, workshopokat. Oda akartuk meghívni Vicát, rá is bólintott, de aztán nem jelentkeztek elegen a társulatba, és nem tudtuk elindítani. Pedig megvolt rá a pénz is, megvolt a terv, meg mit tudom én, micsoda, és az olyan csalódás volt nekem. És nemcsak azért, mert nem indult el, hanem mert nem találkozhattam Vicával.
MCS: Mi a filmes ősélményetek?
BÉ: Gyerekkoromban a falunkban volt egy pici mozi. A szociban voltam gyerek, 70-es évek. Működőképes mozi volt. Voltak ott fellépéseink is, anyák napi műsorok az alapiskolából satöbbi. Aztán lebontották, de láttam ott pár filmet. Érdekes mód nem a filmekre emlékszem, hanem a padlóolaj illatára. Akkor is már magával ragadó volt számomra az, hogy egy vásznat nézek.
MCS: Jártak akkor moziba?
BÉ: Igen, jártak a faluból. Egy esemény volt, amikor volt mozi hétvégente. A jegyszedő bácsira is emlékszem, aki már nem él. Most már lehet, hogy egy kicsit nosztalgia is számomra az, hogy Kéménden volt mozi. 2024-ben melyik kis faluban van mozi?”
