“Nem tudom, Janut mióta csalt meg. Egyre több mindent titkoltunk el egymás elől. Olyan dolgokba keveredtünk, amelyekről inkább tapintatosan hallgattunk. Mint a riadt madarak a hálóban. Könnyen hazudoztunk. Ösztönből, ahogy a gyerek issza a tejet. Azért mondta, hogy megkönnyebbült. Most, hogy végre beszéltünk róla. Amikor kiabáltunk, mintha hirtelen áttört volna a gát. Annyi év után felemelkedett a zsilip. Felszínre tört minden, ami bántott bennünket a másikban, azokkal a dolgokkal együtt, amelyeket már nem akartunk tovább elviselni. A dumám az öregedésről és az ősz hajszálakról. És az ő végtelen ígéreteiről, hogy új életet kezdünk.”

Svetlana Žuchová Tolvajok és tanúk című műve – Vályi Horváth Erika fordításában – teljes terjedelemben a Dunszt oldalán található.