Simon Attila írt az Új Szó Szalon című mellékletének sorozatába, amelyben a lap a Fórum Kisebbségkutató Intézet digitalisemlekezet.eu oldaláról közöl egy-egy képet és a képhez írt szöveget. “A projekt, a digitalisemlekezet.eu célja az, hogy archív fotók által mutassa be a felvidéki magyar közösség elmúlt 100 évét. Az oldalon jelenleg több mint 17 ezer fénykép található. Újabb fotókat az alábbi címen lehet felajánlani: info@digitalisemlekezet.eu.”
“Édesanyám számára, aki 1955-ben hajadon lányként Prágába is eljutott és a strahovi stadionban tornázott, élete egyik szép emlékeként őrződött meg a szpartakiád. Nem csoda, hiszen fiatal volt, szeretett világot látni, és Prágába eljutni akkor korántsem volt magától értetődő.
Én alapiskolásként, a hetvenes évek „szűrt levegőjében” találkoztam a szpartakiáddal. 1975-ben piros és fehér műanyag „tányérokkal”, 1980-ban buzogányszerű botokkal tornáztunk. Bennem azonban már semmi nem maradt anyu egykori lelkesedéséből. A gyakorlatozást kényszernek éreztem, ösztönösen idegenkedtem az egésztől, bár akkor még nem tudtam volna megfogalmazni, mitől is. Inkább fociztam volna, minthogy olyan gyakorlatokat végezzünk, amelynek semmi értelmét nem láttuk. És azt is érzékeltük, hogy ilyenkor az amúgy „normális” tanárok is megőrülnek kicsit, előjön belőlük a „szadista tornatanár”. Szerencsére volt annyi eszünk, hogy ne nagyon igyekezzünk, ellazsáljuk, ellógjuk a gyakorlást, csak úgy tessék-lássék végezzük a gyakorlatokat, így az iskolai fordulóból sohasem válogattak be bennünket még a járási fordulóba sem.”
Simon Attila írása az Új Szó oldalán olvasható teljes terjedelemben.
