Polgár Anikó A föld, a tenger és az ég. A bizánci költészet gyöngyszemei (Kalligram, Dunaszerdahely – Pozsony, 2018) című műfordításkötetéről írt a Vigilia folyóiratba Vörös István:

“A fordító, Polgár Anikó, fontos és kitűnő munkát végzett, érzékeltetve ennek a költészetnek ma is érvényes erejét, és alapvető másságát is. Valamiképp azt is fölfedezzük, hogy ez a költészet hidat képez a klasszikus görög költők világa és az újgörög költészet között. Hiszen a kereszténység szimbólumait is ugyanazzal az elegáns kecsességgel használják ezek a méltóságok, ahogy a klasszikus görögök a maguk mítoszvilágát. Amely egyébként szintén ott van e szövegek világában. De az újgörög tárgyszerű költészet is felismerhető, egyes költők nyugodtan lehetnének Kavafisz verseinek hősei is akár. Az utószóban Polgár Anikó tájékoztat ennek a kettősségnek a formai oldaláról is. A görög nyelv fonetikai rendszere prozódiai szempontból megváltozott, a hangok rövidültek, az időmértéket még imitálták, de már csak a szemnek szólt, és a nyugat-európai verselés mintájára hangsúlyokkal kezdtek dolgozni, ami viszont a fülnek szólt. Ez egy, a magyartól teljesen eltérő szimultán verselést is eredményezett. A fordítónak mindennek a megvalósításában formateremtő erényeket is meg kell csillantania.
Ezt az antológiát lapozgatni kell, többször végigolvasni, olvasás közben megállni, elmerengeni az olvasottakról, sőt, akár egészen másról is, majd rémülten visszatérni a szöveghez, hogy kiestünk az olvasásából. Pedig dehogy! Itt perceken nem múlik semmi. Hétszáz év a kötet verseihez szükséges idő. Ekkora intervallumban keletkeztek. Egy regényben nagy merészség volna hétszáz évnyi időt kiválasztani fesztávául (Virginia Woolf Orlandója kivételével erre a léptékre legfeljebb a tudományos fantasztikum mestereinél, mint például Arthur C. Clark, van példa), de egy versantológia ennyit bőven elbír. Az olvasónak se kell sietnie. Hétszáz éve nincs ugyan az olvasásra, de hétszáz évet kap az olvasás révén.”

A kritika teljes terjedelemben a Vigilia oldalán olvasható el.