Elsősorban az elmélyült csend, gondolkodás, szövegkóstolgatás és a vidám beszélgetés, egymásnak örülés, közösségélmény dinamikájában telik majd a hetem. A gyümölcsfákkal teli kertünk mélyébe húzódva a magyar haszid szövegvilág recepcióját emésztem, nagyon megrendülten. Különös ellentét feszül a haszid életesemények elbeszélhetetlenségéről szóló monográfia böngészése és az olvasás tereként választott kert nyugalma, már-már paradicsomi állapotokat idéző békéje között. Ebben a hangulatban ringok napok, hetek óta, és most következik az írás fázisa (felkértek egy kritika készítésére a könyvről), ami másféle elmélyültséget kíván majd meg tőlem. Az olvasás-írás lassú-mély magányával szemben a munkahelyen töltött idő pörgős, eleven, tarka, persze stresszel is bélelt, de a héten a sokféle oktatási-szervezési-adminisztratív feladat mellett (szemeszterzáró tevékenységek, órarendkészítés, könyvállomány-fejlesztés szervezése) elsősorban közösségi örömidőt töltünk együtt, mivel háromnapos teambuildingre, tanszéki kirándulásra utazunk a kollégákkal. Van mit átbeszélgetnünk, megünnepelnünk, hiszen háromévnyi feladat zsúfolódott az idei tanévünkbe: akkreditáció, habilitációk, inauguráció, őrült tempóban végzett tudományszervezés áll mögöttünk. Szeretem a júniusnak ezt a határon billegését, ahogy összeér a lezárás és a tervezés, a vég és a kezdet, a tanévnyi munkafolyamat elvarrása és az új tanév ígéretének az izgalma. A reflektálások – és persze az új tanévre vonatkozó tervek – a Katedra Polgári Társulás ügyeit is érintik: a munkahetet szerkesztőbizottsági és versenyszervezőkkel folytatott gyűlések zárják majd le. Aztán jöhet a hétvége, egy januárból átmentett születésnap megünneplése a barátokkal, orgonálás a templomban. Végül a keresztfiam elsőáldozásával érik be a hét. Intenzív élmények, csend és zaj, magány és közösség között hullámzó héttel búcsúzom a júniustól, miközben már a kukoricamajszoló, olvasással és erdőjárással sűrített júliusról álmodom.