Min dolgozom a héten? Fordítok és írok, írok és fordítok. Átnézek egy írást, átnézek egy fordítást. Többnyire egy vagy több folyamat közepén ülök, egy vagy több folyamat zajlik bennem, egy vagy több szövegben élek. Kidolgozok, átdolgozok, szinonimák közül válogatok, kiegészítek, áthúzok, néha párhuzamosan több szöveggel foglalkozom, máskor csak egyetlenegyre összpontosítva.

A min dolgozom kérdés mellett többnyire fut bennem (és főleg mellettem) a min nem dolgozom projekt is. Tervezek és háttérbe szorítok. Többnyire ott csírázik vagy burjánzik bennem egy kitörni vágyó szöveg, de nem találja az útját, az idejét, a módját, még nem valósulhat meg, vagy egy másik elfoglaltság mellett helyet szorítva mégiscsak kicsurran, mert az ihlet nem várathat magára.

Na de térjünk a konkrétumokra: az utóbbi hónapokban, hetekben és napokban két könyv fordításán dolgoztam. Az egyiknek majdnem-a-közepén, a másiknak majdnem-a-végén tartok. A szóban forgó két kötet: Michaela Rosová Tvoja izba (A te szobád) és Alta Vásová Odlety (Távozások) című műve. Kommunikálok a szerzőkkel, megfogalmazom számukra a felmerülő kérdéseket, hogy mindent értsek, amit értenem kell, hogy a legjobb szöveget kaphassák kézbe a potenciális magyar olvasók. Nem árt, ha a fordító érti, amit épp fordít, hiszen úgy tudja a legjobban átültetni. És nem mindig sikerül belebújni a szerző bőrébe, érteni minden egyes félmondatát.

Nyáron még simogatom, simítgatom ezeket a szövegeket, ne legyenek göröngyök rajta, benne. Mint amikor kapálás után gereblyézek, kikapok egy-egy ott felejtett gazt, elegyengetem a földet.  Aztán szeretnék leválni róluk, de nem mindig sikerül. Sokszor magammal viszek egy-egy mondatot, egy-egy megoldatlannak tűnő szókapcsolatot, és tovább kattog rajta az agyam. Az utóbbi hónapok hétköznapjai sokszor napi hét-nyolc óra mozdulatlanságban teltek. Görnyedtem és meresztettem a szemem, csak néha engedélyeztem magamnak egy kis szükségszerű mozgást. Nyáron szeretnék minél jobban és minél többet kikapcsolódni, máshogy töltődni, nemcsak szövegekkel. Több időt tölteni a természetben, a gyerekeimmel és jóval kevesebbet a számítógép előtt.

És találkozgatni. Kimenni az Ünnepi Könyvhétre, mert jó régi ismerősök és új könyvek közt lenni. És csütörtökön eljutni a háborús prózámat tartalmazó angol Panel magazin bemutatójára.

Közben már így nyárelőn az őszre gondolok. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra készülök, Szlovákia lesz a díszvendég, ahogy hat éve. A fesztiválon az én könyveim is szerepelnek, már most részleteket, ismertetőket, interjúkat készítünk, hogy minél jobban előkészítsük a fogadtatásukat. Az alábbi könyvekről van szó: Mária Modrovich Flesbek, ami már korábban megjelent, de a covid miatt nem került érdemlegesen bemutatásra. Dominika Madro Szentélyek (szintén a Womanpressnél jelent meg, mint a Flesbek) – februárban adtam le, nagyon megdolgoztam vele és nagyon megviselt. És remélhetőleg Eva Urbánová Agancsi és Nyakkendi című mesefüzére is megjelenik két szarvasról, ezt májusban adtam le az Anser Kiadónak. Ez utóbbi címe még nem végleges, mivel Hizsnyai Ildi az Agancsnok és Kravátli címet javasolta. Nagyon frappáns megoldásnak tartom. A napokban a szerkesztett szöveget is át kell még néznem. Néha előkapok egy-egy saját elbeszélést is, átolvasom, elküldöm valamelyik folyóiratnak, hogy megjelenjen. Mert elbeszéléskötetet írok. Az ikeranyaverseim után prózában is szeretném megörökíteni, hogyan éltem meg az első éveket. De ősszel szeretnék igazán elmélyülni benne. A borongós őszi napok sarkallnak leginkább alkotásra. Csak írni, írni, írni szeretnék. Igyekszem úgy alakítani az életem, hogy az alkotásból ne zökkentsen ki semmi. Mivel elnyertem egy alkotói ösztöndíjat, meg kell írnom, persze enélkül is megírnám. Megnyúlások lesz a címe, mert nagyon megnyúltam, minden tekintetben.