Németh Zoltán Az interpunkció és a nyom poétikája (Tsúszó Sándor – Aleksander Śliski varsói évei) című tanulmánya az Irodalmi Szemle 2021/5. Tsúszó Sándor-számában jelent meg. A tanulmány Tsúszó Sándor varsói éveit (1948 – 1970) dolgozza fel, Robert Capához, Pablo Picassóhoz, Michel Foucault-hoz és Tandori Dezsőhöz fűződő kapcsolatát, és az Irodalmi Szemle honlapján olvasható teljes terjedelemben.
“Tsúszó Sándor és Tandori Dezső (1969-70)
Az elszakadás nem okozott törést a két különvált életpályán, mindkét szerző útja magától értetődő egyenes vonalon haladt a világhírnév felé: Foucault a filozófia és irodalomelmélet területén, Tsúszó Sándor a költészetben hozott létre megkerülhetetlen tartalmakat. Tsúszó versei az 1958 utáni időszakban új elemekkel bővültek, ekkori művei fokozatosan leváltak az 1950-es években megalkotott pointilista struktúrákról, miközben sajátos interpunkciós poétikája változatlan maradt. Világhírűvé vált Síró eső, a szakirodalom másik vonulata által Üres esőnek elnevezett verse jellemzi legjobban ezt a váltást:
, ,
, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,
,, ,, ,, ,, ,, ,, ,, ,, ,, ,, ,, ,, ,, ,, ,, ,, ,,
, , , , , , , , , , , , , , , , ,
,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
, , ,,,,,,,, , , , , ,,,,,,,, , , , , ,,,,,,,, , ,
,,, ,,, ,,, ,,,
,,, ,,, ,,, ,,, ,,, ,,, ,,, ,,, ,,, ,,, ,,, ,,, ,,,
A mű nyilvánvalóvá teszi, hogy Tsúszó nem tudott elszakadni a zsidó sors traumatikus élményeitől, de erőteljesen antropologizálta azt. A homokversek sajátosan horizontális struktúráját itt már vertikálissá tágította: míg a homokversekre mentális receptoraink által csak felszínként tudunk tekinteni, és sokkal kevésbé a teret elfüggönyöző homokfelhőként (a szakirodalomban ilyen értelmezéssel nem is találkozhatunk), addig az eső vertikálisan osztja fel a horizontot, térbeliesíti a verset, és így sokkal erőteljesebb, gyakran egyenesen fullasztó hatást vált ki. Egy antropologizált szimbolikus olvasatban az eső matériája kapcsolatot létesít az emberi könnyel is, amely eltakarja a horizontot, és visszaforgatódva humán tartalmakkal bővül: identitásformáló erővé válik. A sorsvonalak innét nézve az egyéni sors lineáris mintázatát adják ki: a Síró eső vagy egyetlen élet különféle időintervallumainak emocionális rajzát reprezentálják egy műszer pontosságával (gondoljunk csak a földrengésmérő műszerek rajzára, lejegyzőrendszerére), vagy pedig minden sor más-más sorsképletet mutat be. Magam mindkét verziót azonos erejű értelmezésnek gondolom, annál is inkább, mert ahogy a homokversek kapcsán a homoszexualitás jelentéseire íródott rá a Tsúszó-költészet homonimikusan, úgy az esőversekben a sors – sor vehiculumainak egymásba keveredése figyelhető meg.
Hasonló ugrást jelentettek Tsúszó pályáján korábbi, monointerpunkciós versei után az 1960-as évek második felétől írt multiinterpunkciós szövegei. Ezekben a legváltozatosabb geometriai formákként jelennek meg az interpunkciók, miközben nem domesztifikálódik másságuk, ábécéből kizárt traumatikus „jelen-létük”, grammatikus és agrammatikus materialitásuk – az illesztés eleve adott diszkrepanciája, illetve magának az illeszkedésnek az elve az iterabilitás bosszújaként mutatja fel a létezés tragikumának változatos jelentésmezőit:
((((
((((((….((((…_—-
:((((((( := :’’’’’’
[[ [ [[[[[[[[[
…………………..
A szakirodalom egy része által Táncoló zárójeleknek nevezett alkotás a kimondhatóság-kimondhatatlanság egy nyelven túli emlékeként szembesíti befogadóját a hangtalan idő iterabilitásával.[36] A mű eseményjellege eleve felveti a sorrend megfordíthatóságának kérdését: vajon másként értelmezzük-e Tsúszó művét, ha a sorok eltérő sorrendben következnek egymással? A pusztán egy irányba nyitott vagy félig nyitott szájak tánca és lánca a kolonializált értelem sajátos visszfényeként nyilvánul meg, hasonlóan Tsúszó ún. tükör- és sebverseihez:
///////
///////////////////////-/
////-////////////////////
////////-////////////////
-////////////////////////
//////////////-//////////
//-//////////////////////
/////////////-///////////
Tsúszó sebversei a bevágások, bevágódások ritmikáját követik, amelyben a / rendjét megtöri, felülírja a -. De vajon mi ez utóbbi funkciója? A seb törlése, gyógyítása, vagy épp ellenkezőleg, a végső, legkegyetlenebb harántvágás? Esetleg a sebbe vágott seb alakzatának vizualizálása? A stresszreakció fázisainak modellje? Ahogy Aleksandra Jórczak-Kopeć írja: „az intrúzió (behatolás) fázisa, amelynek jellemző vonásai a visszatérő, traumatikus eseménnyel kapcsolatos gondolatok, emlékek, az erős rémület érzése és a pánikrohamok; az átmenet fázisában az ember új sémákat alkot, vagy a létezőket megváltoztatja, és a traumatikus tapasztalatok fokozatosan asszimilálódnak az új sémákhoz”.[37]
Kevés megtermékenyítőbb kapcsolatot tudunk említeni a magyar irodalom történetében, mint Tsúszó Sándor és Tandori Dezső kapcsolatát. Tandori 1969-70 táján töltött Varsóban néhány napot, hetet, és varsói tartózkodásának rögtön az első napján találkozott Tsúszóval. A továbbra is a Hotel Bristol alkalmazásában álló Tsúszó magyarul válaszolt az eltévedt turistaként betérő Tandori német nyelvű kérdésére.[38] (Az ijedt és előzékeny nyelvváltás teljes mértékben adekvát volt – Varsóban az 1990-es évek elejéig nem volt tanácsos német nyelven megszólalni.) Kettejük kapcsolatából nőtt ki a magyar költészet posztmodern fordulata.
Ki tudja, vajon milyen irányba fordult volna Tandori költészete az 1968-ban megjelent Töredék Hamletnek című első kötet után, ha nincs a varsói útja, és nem találkozik Tsúszóval. Tsúszó lírája poétikai szinten főként Tandori interpunkciós költészetére gyakorolt nagy hatást, legnyilvánvalóbban lásd a Halottas urna két füle E. E. Cummings magángyűjteményéből („) / (”), Az innenső és a túlsó part („1.); 2.); / 3.); 4.); 5.);”) és a Rimbaud mégegyszer átpergeti ujjai közt az ábécét című verseket, ez utóbbi idézőjelekből álló sorait. (Tandori-hatások egyébként Tsúszónál is kimutathatók, Aleksander Śliski néven kiadott második varsói kötetében, amely /// címen jelent meg az Azet kiadónál (Warszawa, 1970). A konzekvensen a saját útját járó Tsúszó-poétika traumatikus jellegzetességeit itt már néha felváltja a játékosság és a filozofikus igény.)
Talán meredeknek és megdöbbentőnek tűnik a fenti állítás, hogy tehát Tsúszó és Varsó nélkül nincs vagy nem ilyen a magyar posztmodern költészet, a kételkedőket viszont talán meggyőzi Tandori Egy talált tárgy megtisztítása (1973) című kötetének címadó verse, amely ezzel a mondattal kezdődik:
„Hogy egyáltalán
szólhassunk
hosszúra nyúlt W.-i tartózkodásáról,
hogy érkezését, távozását
– (ugyan)oda, (ugyan)onnan –,
rengeteg mászkálását (közben),
e csatangolások látszólag céltalan ismétlődését
térben
egyáltalán elképzelhessük,
(ahogy mintha egy üres városban bolyongna):
szólnunk kell
a Plac Trzech Krzyżyre torkolló, innen nyíló
utcákról: a Wiejskáról, a Brackáról,
a Mokotowskáról, a Żurawiáról, a Hożárol,
a Książęcáról, az Aleja Ujazdowskieről,
s miután ezeket megemlítettük,
tágítani kell valamelyest a kört, de
egyelőre még csak magán a Wiejskán, a Mokotowskán, az Aleja
Ujazdowskien, s még itt sem a Piękna utcáig,
az Ujazdowski- meg a Łażenki-parkig,
a Koszykowáig, vagy netalán a
Plac Unii Lubelskiejig,
ahova ezeken az útvonalakon mindig eljutott,
hanem csupán annak megállapításával,
hogy az említett három utca
(illetve köztük egy „fasor”)
a Trzech Krzyży térről
sugár-alakban ágazott szét; de ha már valóban
nekilendülünk, mondjuk, az Aleja
Jerozolimskiere vezető Brackán,
s eljutunk az Aleja Jerozolimskietől (a Poniatowski
híd felé nézve) balkéz felől eső,
kőlapokkal borított kis térre,
ahova a Hibnera, a Szpitalna, a Widok és
– a már említett Żurawiát és Hożát
derékszögben metsző s a Mokotowskával a Piękna utcánál
hegyesszögben összefutó –
Krucza utca torkollik:
ha tehát a Krucza utcával nem egészen párhuzamos,
az Aleja Jerozolimskiere nem egészen merőleges
Bracka utcán indulunk el,
az ő egyik leggyakoribb útvonalát követnénk.”
A térképversből kirajzolódnak Tandori varsói sétáinak útvonalai – Tsúszó Sándor társaságában.[39] Talán az sem véletlen, hogy a vers II. részének lábjegyzetei öt alkalommal említik a Hotel Bristolt, Tsúszó munkahelyét. Kettejük közös magányos sétáiból csiszolódott ki az új magyar irodalom, törlések és újraírások, bizonytalanságok és bizonyosságok, felfüggesztések és rá-olvasások úthálózataként. Amikor Tsúszó Tandori társaságában vonatra szállt és elhagyta Varsót, már egy új emberként és új költőként tette.”
