Kreatív energiáim jelentős részét arra fogom fordítani a héten, hogy tökéletesítsem Glory Kill képességeimet a DOOM Eternal (2020) FPS-ben. A kibergótikus DOOM-franchise legújabb verziójában ugyanis teljesen lenyűgöz az a lehetőség, hogy a játékos ellen felsorakozó démonseregek képviselőivel rendkívül szoros testi kapcsolatba kerülhetünk. Ez azt jelenti, hogy az egyszerű lőfegyveres kiiktatás helyett közvetlen kinetikus dimenziót nyithatunk avatarunk és az ellenfél digitális anyagisága közt. A játékmechanika ugyanis azáltal próbál agresszív full contact játékstílusra rábírni, hogy lehetővé teszi a démonok erőforrásként való kizsákmányolását, mégpedig az ún. Glory Kill opcióval, mely a sérülésektől már „imbolygó” – stagger – állapotba került ellenfél spektakuláris kivégzését jelenti. Ennek jutalma nem csupán a horrorisztikus látványesztétika, hanem egyfajta nekro-tőke, hiszen mindezzel extra életerőhöz jutunk, mint egy jófajta gore-kapitalista parazita. A démon-vadászat mint termelőeszköz több szinten variálható, hiszen a láncfűrészes kivégzés lőszerhez, míg a lángszórós sütögetés páncélzathoz juttat. Vagyis a játékmechanika által preferált közelharc mindig tartalmazza a születés a kioltásból dialektikáját, mert mindig mérlegelnünk kell, hogy a pokol mely bugyrát termeljük ki előbb, hogy aztán hatékonyabban pusztíthassuk el a másikat. És itt válik nyilvánvalóvá a Glory Kill és a glory hole közti esszenciális összefüggés, miszerint a test csupán a tranzakciókat összekötő üresség, mely az Antikrisztus ökonómiáját szolgálja.